Do good things, and good things happen to you.

6 órás tudatmódosítás

2010/01/16. - írta: Horváth Oszkár

Vizsgaidőszakom van, ami ráadásul kevésbé fontos, mint a munka, úgyhogy szépen össze kellett szednem magamat. Ezért két dátumot jelöltem ki a hónapban, amikor szórakozom: január 16-át, ami két barátom szülinapja, és január 21-24. között egy amszterdami kirándulást.

SIKERÜLT 3x2 ÓRA STAND-UP SZINTRE ÜTNÖM MAGAMAT.

Annyira szépen bebasztam ezen a szombaton, hogy 2 órán keresztül csodálatosan oszcilláltam a házibuli vendégek között, és a megfelelő frekvenciára hangolódnom. Ezután következett 2 másik óra, amikor aztán senki nem értette, hogy mit mondok, viszont én továbbra is kurva jól szórakoztam. Majd a harmadik kétórában csak én nem értettem, viszont mások szórakoztak jól. :D Azt kell mondjam, mentálisan megerőltető időkben EZT nevezem kikapcsolásnak. Úgyhogy nagyon köszönöm Kikának és Attának a szülinapi bulit és a gigantikus brazilkaja-zabálást, és Somának is a születésnapját, aki már csak az utolsó 2 órát kaphatta, de az első 2x2-t úgyis látta ezerszer az elmúlt 10 évben :)

Vasárnap teljesen frissen, kipihenve ébredtem. Nevezzük ezt wellness-bebaszásnak, és tudjátok, mit? Honosítsuk is meg.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pozi.blog.hu/api/trackback/id/tr151757445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soma665 2010.03.12. 11:40:34

Ezt csak most olvasom, de örülök h. az utolsó 2 órát, velünk töltötted. Másnap pont beszéltem Apukáddal, azt mondta, úgy tudja jó volt tegnap a buli! :)
süti beállítások módosítása