Ma olyanokkal találkoztam, akikkel egy helyre születtem. Néhányan ennek megfelelően 34-35 éve ismerik egymást. Én őket 31 éve. Engem a nálam fiatalabbak 29 éve, vagy 26, vagy ki hány éves. Szép nagy társaság 10-15 éves szórással, de ahogy az iWiwen vannak közös ismerősök, meg legrövidebb út, itt is mindenki maximum 1 lépésből ismer olyat, aki homokozott már a másikkal pelenkában.
Érdekes, hogy a személyiség mennyire megmarad. Nagy találkozások voltak ezek, sokan vannak a periférián, én szerencsésnek gondolom magam, mert a kb. 15 ember közül mindenkit láttam az elmúlt 5 évben is, ha nem is együtt. Teljesen mindegy, kiből mi lett. Meg se beszéltük, és nem is érdemes. Egy érettségi találkozón ezt még el lehet sütni, bár onnan is éppen elég szerteágazó lehet egy életút. Egy diplomatalálkozón már talán békésebb, de egyszerűen nincs az a "bölcső", ahonnan ugyanoda jutnának az emberek. De hogy ugyanaz a jó duma, ugyanaz a röhögés, ugyanaz a baromkodás, bambaság, gyorsaság, és egyéb szeretnivaló tulajdonság jellemezzen valakit 10 meg 20 év múlva.
Én tudom, hogy rengeteget változtam, és ötévente teljesen új ember vagyok. Még úgy is, hogy minden nap tükörbe nézek, érzem a változást. Mégis itt azt mondtuk egymásnak, hogy "nem változtatok semmit", és úgy is gondoltuk. Teljesen mást látunk egymásból, mint az ismeretlenek. Teljesen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.