Do good things, and good things happen to you.

Keravill

2010/10/06. - írta: Horváth Oszkár

Ez is rendhagyó, hogy beírom egy poszt címét, egy olyan márkanevet, amit szerintem mindenki ismer, és nem keravill_1 vagy keravill_27 lesz az URL (jelezve, hogy nem én vagyok az első, aki ír róla), hanem csak /2010/10/06/keravill. Senki nem írt róla posztot. Azért nem, mert a cég 2004-ben megszűnt, blogolni meg nagyjából azóta szeretünk igazán. Két külön kor, mint amikor azon tűnődsz, tetszene-e Chaplinnek a színesfilm, vagy Karinthynak és Romhányinak lenne-e reklámcége.

Most 2010-et írunk. Egy domain egy évre 2-3000 Ft. Semmiség egy országos cég számára, még akkor is, ha azóta is folyik a felszámolása, és már nem működik. A keravill.hu-n egy logó mellett most az alábbi üzenet olvasható: "Cégünk 54 év után megszűnt. Köszönjük, hogy önökkel lehettünk!" Ez az úriemberhez méltó rövid de tartalmas üzenet vajón apróság-e, ha arra gondolsz, hogy ezért már nem vár semmit cserébe. És nincs benne még az a finom erőszakosság sem, hogy "velünk lehettek", hanem azt mondja, hogy "önökkel lehettünk", tehát jó volt együtt, de nem miattunk: miattatok.

Sehogy nem néz ki, de valaki 6 éve fizeti a domain nevet, szerintem példamutató, hogy egy halott legendára valaki nem sajnál évente ennyit és azt a 3-4 jó szót. Kerestem rá a kifejezést, mi is ez igazából, végül arra jutottam, hogy méltóságos. Mint amikor egy fiatalon hódító színész öregen tud öregember lenni, akit ugyanúgy szeretsz; vagy mint amikor egy párbajban aki alulmarad, ugyanolyan úriemberként távozik, mint ahogy érkezett. Nem tudom, ki tehet róla, hogy ez az üzenet még ott olvasható, de jól ki tudnánk jönni, azt hiszem.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pozi.blog.hu/api/trackback/id/tr912349939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soma665 2010.10.06. 17:50:48

Chaplin utolsó filmjében, amit ő írt és rendezett 78 évesen egy mellékszereplőt játszik. És a film SZÍNES! port.hu/a_hongkongi_grofno_a_countess_from_hong_kong/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=26443&i_city_id=-1&i_county_id=-1
Ráadásul Chaplin 77-ben halt meg, (részben) színes filmek pedig már a 20-as évektől voltak. (Lásd Technicolor). Szerintem lehetett róla véleménye.

Nina Skye 2010.10.08. 12:13:21

Mondjuk en Faludy Gyurka bacsit nem biztos hogy szivesen lattam volna a megfilmesitett porcukorerotikas elbeszeleseiben mint guest appearance;)

RIP Gyurka amugy, Fannid meg egy szjh.

Mindenesetre vannak ilyen "Golemek" akik egy szempillantas alatt, mindenfele fajdalomerzet keltese nelkul tuntek el a sullyesztoben, en a mai napig sajnalom a mozikat, es azt, hogy a hagyomanyos emeleti zsollyes bordo plussfalas tapis mozizast atvette a mobiltelefonalos-popcornos multiplex. Mondjuk bojkottalom is.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.10.08. 17:57:00

@Nina Skye: menjünk el Dunaújvárosban moziba, azon beszarsz. Nincs pohártartó, és szerintem van alumíniumlambéria (helyette). Vagy Balcsin kertmozi zöldre festett vaskeretes székekkel + nemegyforma színű párna, ha kérsz. Párna átlopás másik székről... áh, igazából leírtam már ezt, ott van neked fotó a bordó kárpitról:
ases.blog.hu/2008/06/08/moziba_szinhazba_jaras

Kow 2012.09.13. 17:13:08

Domain.hu szerint 2005-ben módosították utoljára, szerintem csak kifizették 10 évre előre.
süti beállítások módosítása