Lehet, hogy felületes vagyok. Illetve biztos: úgy látom, már nincsenek karikák, vagy nem kötelező végig kitenni. Nézem a korhatáros műsort, és nincs ott ez a szar. Vagy azért vagyok felületes, mert csak várnom kéne 1 órát vagy körbekapcsolni, és egyből kiderülne, hogy DE, vannak karikák, vagy pedig azért, mert már hónapok óta nincsenek karikák, és csak most veszem észre.

Mindenesetre nekem most úgy tűnik, hogy ami hosszú évekig minden rohadt képkockán rajta volt, az most végre valahára nincs rajta a képen. Köszönöm! Valószínűleg az első pozitív foszlányt sikerült kihámoznom most az új médiaszabályozásból.

Két éve zabálok innen mindenfélét, most mondok pár szót: LaStrega. Ha gasztroblogom lenne, akkor a kajarendelésről szólna, mert én abban vagyok jó, meg az evésben, meg annak élvezetében, és értékelésében. Aki gasztroblogot ír és ismer az mind nekem akar főzni... de én inkább csak savazom a modoros kurva mindenségüket! :)))

Na ez a LaStrega brigád: először is nem tudom megenni, de azért ha nagyon akarom, pont igen. Mert elég. Választék: irgalmatlan. A csülök is kurva jó mire ideér, pedig nem az a tipikus kiszállítós kaja. De a top az egészen, hogy minden kaja le van fényképezve, ugyanabban a hülye kiszállítós csomagolásban, amiben hozzák. Nem látványfotó, nem átverés, nem megtévesztés, még egy jó tányérra kitálalással sincsen feljavítva. Azt kapod, amit látsz. Látványra. És az íze nem marad mögötte.

Szerintem ez kibaszott korrekt.

De ha már itt tartok, akkor ide is leírom, hogy vékony tésztájú, rendes, nem prosztó vastag amerikai pizzát kerestünk a neten. Egy fórumban találtunk egy hozzászólást, mely szerint "felháborító, papírvékony szar amit ide küldtek pizza címén, kenyeret kellett ennem hozzá!". Itt tudtuk, hogy EZ AZ a hely, ahonnan mi rendelni akarunk. Tényleg a tésztára itt nincs panasz, egy milliméter sincs, és én éppen erre vágytam. Ez pedig a Pizza Forte. Ráadásul legjobb weboldal az "iparágban" evör, az Arriba mellett.

Elindult a magyar iTunes store. Nem tudom, hány éve megy az anyázás, teljesen jogosan, hogy ott ez a szerencsétlen iTunes, miért kell nekünk magyaroknak még mindig minden más hülye megoldással bohóckodnunk. Miután én évek óta AppleID-vel rendelkező rendes úriember vagyok, és itthon és külföldön is vásároltam tőlük tartalmat, talán ez és hasonlók kellettek ahhoz, hogy elhiggyék, hogy igenis itt is lesz elég "hülye", aki szeretné megvenni azt a 3 nyomorult zenét, vagy neadjisten egyéb tartalmat.

Kíváncsian várom jövő ilyenkor a zenészek és jogdíjtulajdonosok visszajelzéseit.

Ez tetszik. A Kőbánya-Kispest metróállomás helyére épülő/épített (nem tudom, milyen állapotban van) új terminált és bevásárlóközpontot KÖKI-nek nevezték el. Ennyi, gyakorlatias, így hívjuk, mit cifrázzunk. Nem valami Szélvész Center, Rodeo Pláza meg ilyen hülyeségek, amiket a bköztben találtak ki régen.

Tetszik. Azt hiszem, ez a kis kedvesség az ellenpólusa a Moszkva tér elvesztésének, hiszen ennek ugyanazért örülök, amiért a Moszkvának is kellene: az meg a Kalef volt, és újra az is lett. Csak nekem ment el úgy a fiatalságom, hogy minden elköszönés végén ott volt, hogy "akkor a Moszkván!"

Na jó végre tökoké minden. Köki :) Ritkán járok arra, de örülök neked.

Istentelen, hogy milyen emberek nőnek ki a földből. Mindenki tudja, mi az az animált gif. A GIF89A 22 éve létezik. Egy barátommal még 1994-ben komplett Happy Tree szerű 1 perces animációkat rajzoltunk ugyanebben a formátumban, képkockánként. Sehol nem volt még MPEG, Flash, Director, a "multimédia" olyan varázsszó volt, mint most a 3D, minden 10-edik embernek volt hangkártyája, az mp3 SEM létezett. Kőkorszak.

Itt hevert a földön a lehetőség. Semmi nem változott, csak jött egy ember, és elkezdett videó alapú animációkat csinálni, meghagyva a kép témán kívüli részét valóban mozdulatlannak. Ez a cinemagraph. Giccs, és mégis gyönyörű. Hónapok óta bámulom, és bámulhatod te is: From me to you vagy If we don't, remember me.

Ugyanazzal az eszközzel készült, amivel 22 év alatt bárki csinálhatott volna ilyet, mégse csinált. Na az ilyen emberre tudok felnézni, aki a semmiből kreál valamit úgy, hogy állsz ott és nézed, hogy miért nem te csináltad, hiszen mindened megvolt hozzá. Kivéve 1 dolgot, és ez az 1 dolog teszi elviselhetőbbé az életet. Jó, hogy másnak van.

(Jamie Beck & Kevin Burg, cinemagraphs.com)

Ma fogtam fel, hogy ezt valakinek ki is kellett találni. És arról, hogy az egyikük csaj, ne is beszéljünk. Szégyellem magamat megint, hogy mekkora senki vagyok.

Azt hittem, hogy a gyöngy betű és a kézbesítő kategóriáknak nincs metszete. Vagy új az ember, vagy türelmes, de ezzel nálam felülkerekedett minden patikuson, orvoson és balkezes osztálytárson. Életemben először tudtam kb. elolvasni, hogy mit is kaptam!

Iroda, 100 Watt, vokálozás.

Mint Jimmienek. Ha ezért jön ide valaki, ha nem. Minden úgy kezdődött, hogy némi hirdetési bevételből a cég javára feltettem a kérdést, mit kérünk? Kávéfőzőt. Oké. 1 évig bírta, kicsit többet főzünk, mint egy legénylakásban reggel. Lehívtunk egy másikat, hasonló árkategóriában, az 1 évig sem.

Na itt ment el a kollégám kedve az egésztől, és szereztünk egy rendeset. Külön vicc, hogy a Gaggia kávéfőzők beszerzési forrása: Miramax-shop. Ha már Tarantino.

Aztán két hétre rá behúztuk a hozzá való darálót, mert mégis igyunk már babkávéból. Akkor egy percig úgy éreztem, a Rákóczi úti Csemege üzlet pénztáránál állok, vagy az egyetemen. Ez azért jobban néz ki. És ha már így alakult, akkor egy zsák Lucaffé babot, majd újabb 1 hétre rá az egész alá való kis KÉSZSÉGET, nem tudom máshogy mondani, a fiókos kis szekrény, amibe beleütöd a zaccot, és tartja a másik két eszközt. Itt éreztem úgy magamat, mint Ed Norton, amikor már nem tud mit venni az IKEA-ból, vagy mint Gazdálkodj Okosan!-ban, amikor már csak a pinyóasztal nincs meg. Mert nem tudtam, hogy 1 hétre rá a gyakorlatilag törhetetlen kávéscsésze-szett is előkerül...

Olyan lett az egész, mint egy hifitorony. Írható DVD-t nem visz. Gyakorlatilag egy kávézási oltár. Most úgy érzem magam főzés közben, mint Alma kisasszony a szomszédokban. Kávéivás közben meg mint Mr. Wolfe a Ponyvaregényben. Á, nem kérek már, de főzök még egyet. Őrület.

Kurva jó a kávénk, örülök.

Az mi? Varga Judit 3 éve döntött úgy, hogy saját berendezőcéget alapít. Kijárta magának az utat, hogy dolgozhasson a Borgiák életét bemutató sorozaton, amit itthon forgatnak. Eredmény: egy Emmy-jelölés a díszletekért. Full riszpekt. Amíg te nyugtatod magadat, hogy az elmúlt 10 vagy 20 évben azért nem arattál még átütő sikert a művészeteddel, mert igazából magadnak csinálod, meg elvagy te így is, addig ami igazán jó, azt nem lehet eldugni, megy előre.

Hogy mi jusson erről eszedbe? Szinkronszínész akartál lenni, de pénztáros vagy? Menj meghallgatásra. Zenekarod volt, de főiskola közben abbahagytad az éneklést? Kezdd újra! Szerinted jó dolgokat csináltok a kollégáiddal, de mindig kicsiben? Menj el a nagyokhoz és mutasd meg! Jó a vállalkozásod, de nem tud nőni? Vonj be tőkés tulajdonostársat, don't foss! Töredezettek a hajvégeid? Menj a picsába. Tanulnál még? Iratkozz be levelezőre, belefér.

Én meg gratulálok.

Bezárt az IndaNet. Azt hiszem, azon kívül, hogy a bloghu profilomhoz képet töltöttem rá, igazából bejelöltem néhány embert, csináltam két közösséget, küldtem maximum 10 üzenetet, és igyekeztem másokról kicsit többet megtudni kattintgatással. Tehát nekem sem nyújtott sokat.

Ugyanakkor az indulásakor nagyon lelkes voltam, és nagyon pozitívnak tartom, hogy volt valakinek lelkesedése elkészíteni, az akkori iwiwnél jóval jobb minőségben, új funkciókkal, normális és minden tekintetben ízléses és tipográfiailag korrekt dizájnnal, és egy meglévő rendszerhez illesztve. Pontosan akkor, amikor ez ténylegesen feltörekvőben volt, és amikor volt rá esély, hogy igény van rá. És az is pozitív, hogy az embernek van töke bezárni, és azt mondani, hogy köszi, ez ennyit tudott, és ésszerűbb lehúzni a gépről.

Nagyon ritkán sikerül komplett online termékéletgörbét élőben megfigyelni, én ugye végninéztem az AltaVista tündöklését és bukását, a Geocitiest, az Amazon teljes lecserélését, vagy csak említsük a Keravill lap és a cég bezárását, és teljsen világos, hogy az interneten semmi nem tart örökké, csak olyan fiatal, hogy az igazán nagy sikersztorik közül keveset látunk elmúlni.

Ez nem volt sikersztori, nem élt meg 8 évet, de több százezer embert érintett és az egyik legbecsületesebben elvégzett munka volt jókor, jó helyen, jó minőségben. Nem talált, semmi baj! Közben a blog.hu lett az ország leglátogatottabb honlapja, gondolom mindenki lesöpri a golyót, amit az IndaNet kapott és csak annyit mond, hogy "Medve, te szopni jársz ide?". Köszi!

Apámnak jól sikerült a 60-adik születésnapja. Minde a négy kábé, mert mindenkivel meg kellett ünnepelni, szóval most 240 éves. És először láttam úgy örülni, hogy az is tudta, hogy örül, akinek nincsen viselkedéselemző képesítése, vagy nem ismeri. Ezt megjegyzem a következő 60-ra, és örülök, hogy ettől én egy perccel sem érzem öregebbnek magamat. Sőt, nyugodtan lennék 60, most már nem tűnik soknak. De nem sietek, csak lassan vezetek.

A T-csoport ügyfélszolgálatánál én is tapasztaltam, amit a Kocka blog becsülendően dokumentált a napokban. Egyébként is az egyik legkorrektebb ügyfélszolgálat, és a szolgáltatásaik mellé a legjobban átgondolt hozzáadott szolgáltatásokat nyújtó cég. Mióta T-Home IPTV felhasználó vagyok, emberesen riszpektelem a munkájukat.

Az újdonság: nem bújkálunk, nem félünk az ügyféltől, nem csinálunk úgy, mint az azonosítószám nélküli rendőr. A telefonos beszélgetés után SMS érkezik az ügyfélszolgálattól:

Kedves Ügyfelünk! Köszönjük hívását, bízunk benne, hogy segítségére lehettünk és elégedett volt ügyfélszolgálatos kollégánk, K_______ Ildikó munkájával. // Üdvözlettel: Magyar Telekom

Ezt nevezem.

Vécéhumornak tűnhet, de valójában öröm, hogy a napom optimális időbeosztással indul: felkelek, kinyitom a fürdővizet, elkezdek vizet forralni, amíg az megvan, pisilek, pont kész, megcsinálom a kávét, amikorra pedig a víz készül el. Kávéstul be, és elolvasom a magánlevelezésemet. Olyan, mintha azt mondanám, hogy "leváááághatnánk ezt a huuurkot, legalább 10 mérföldet nyerhetnénk!"

Bolog...nai. Minden úgy kezdődött, hogy fél 4-kor volt csak időm lemenni kajálni. Kértem brassóit. Várni kell a krumplira (fél 4-kor már nem állnak neki szerintem bedurrantani az oldajat). Rántott sajt? Asse. Milánói bordát akkor. Milánói nincs, levesszük a tábláról. Bolognai van, jó? Jó. Borda sincs, csirke jó? Még jobb is. Ott tartunk, hogy bolognai csirke, ha még valami nincs, vagy kitalálják, hogy már én sem vagyok igazából, akkor addig nem hagyom abba az üvöltést, amíg vér nem folyik és egy végtag el nem válik egy testtől.

Mi ebben a pozitív?

NEM ETTEM LE MAGAM.

A jó kis hárvárdos pulcsim világosszürkéjére nagyon vágyakozik a csapkodós tésztáról a paradicsomszósz. Bár tudok enni, és elmúltam 3 éves, azért örülök, ha ilyen öntörvényű entitásokat, mint a paradicsomszósz, be tudok lovagolni, és hadrendbe állítani. "Ma tornapapucs, holnap a világ!"

Ma a Facebookon ez fogadott egy barátom üzenőfalán:

"Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt."

- amúgy forrás: Wass Albert, Az élet dolgai. Néhány barátom rá irányuló intenzív érdeklődése ellenére is inkább modorosnak tartom. Ez is az :) Meg az is, hogy okosba pozitivitásról osztom az észt, jórészt magamnak. De örülök, hogy ebben egyetértünk. És gondolom, ha másfél éve blogot írok pont az ilyen meglátásokról, akkor fel vagyok mentve. Olyan szintű dolgokon nem húzom fel magamat, amitől mások 12 percig futkorásznának egy szoba falai között, a sok pozitivitástól tudom, hogy a rossz dolgoknak is megvan a helye. Minden tökoké.

Ahogy ebbe belegondoltam, rájöttem, hogy ez a felismerés is pont ide való.

EZ A 140-EDIK BEJEGYZÉS.

Kicsit elterelte a figyelmemet az utazás, ami nem is baj, meg aztán a cég, amiről szó van, már nem jelent semmit, sőt, inkább utálom, hogy van. Nem használom semmire, van 1-2 jó emléke, meg 1-2 rossz. Nem érdekel. De szimbólum.

8 ÉVES AZ ELSŐ KIS CÉGEM.

Azért elmond valamit a dologról, hogy 3 héttel később, április 11-én szakítok csak időt arra, hogy ezt leírjam. Már nem ünneplem, de tény: 1999 áprilisában kezdtem dolgozni. A negyedik évben döntöttem úgy, 1-2 furcsa jel, a jobb kilátások, és persze az állandó "kötetlen munkaidő" iránti vágyakozásom hatására, hogy felmondok, és megpróbálok úgy pénzt keresni, hogy mindig én mondom meg mivel, és mennyit foglalkozom. Egyelőre működik. Az élet fintora, hogy 2 éve időnként előfordul, hogy már visszamennék másnak dolgozni, persze teljesen más feladatokon, más pénzért, más szinten. Egy ideje bennem van a gondolat, hogy egy nagyon nagy egész kisebb részeként lehet, hogy többet termelek másnak, és ezzel magamnak is, mint egy kisebb egység vezetőjeként. Meg aztán, ismeretlen feladatok és problémák várnak még máshol. Lesz ez még sokféleképpen, szerencsére még 40 évig nem hülyülök el. Egyelőre örülök ennek a 8-nak, és jövőre talán újra örülni fogok annak a 4-nek is előtte. Na mindegy, egy évig nem beszélünk, de boldog szülinapot.

Érdekes tapasztalattal gazdagodtam. Az éppen most látogatott 5 amerikai állammal együtt most már 13-ban jártam, és aki egyszer volt ebben az országban, 1-2 helyen, és azt gondolja, tud róla valamit, az még nem tud eleget. Nagyon sok jelentősen eltérő életstílus van. Ez a New England megint egy külön kategória, de azon belül Upper Valley, ez a néhány városka itt a Connecticut folyó felső szakasza körül hihetetlen, mit produkál: minden ajtó nyitva. Nemcsak az autóké, amiben telefont, fényképezőt, laptopot, pénztárcát, sőt, fizetési csekket lehet az ülésen hagyni. A házak is, persze nem a kastélyok. Van, aki már arra sem emlékszik, hogy hol a kulcs, úgy megy el nyaralni, hogy nem zár be semmit. Én is úgy alszom egy 2 szintes házban akár tökegyedül, hogy teraszajtó, alsó szint, bejárat nyitva, mégsem a Sikoly megfelelő jelenetei a mérvadóak...

TISZTELIK A MAGÁNTULAJDONT.

Pedig itt sem mindenkinek ugyanannyi van, és nem jár alanyi jogon ingyen benzin, falonátmenés, meg örökélet, mégsem jut eszébe elvenni a másiktól. Pont ebben az országban, ahol időnként teljesen más véglet is képviselteti magát. És nincsenek itt a környékek súlyosabb büntetések. Otthon is előfordulhatnak faluk, ahol a pajta nyitva, a szerszámok mégis megvannak, az állataidat sem hajtják el a földről, de ilyen szintű népességnél, ami itt jellemző (nagyjából mint egy-egy balatoni kisváros), erre én még nem láttam példát. Olyan helyen voltam már, ahol autót nem zártunk, de házat... már majdnem Kanada. Amúgy tényleg. Nem véletlenül harcoltak a szabadságjogokért és az alkotmányért. Bizonyos helyeken az alkotmányos alapjogokat üzleti etikai alapon alapfeltételnek kalkulálják, mint a keresztrejtvényben a fekete mezők: nem szaladnak rá, aköré építenek fel mindent. Nyilván több jó környéket láttam ebből az országból, mint rosszat, és nem bánnám, ha ez így is maradna, de még a teljes egész ismeretében is pislogok, hogy itt a környéken úgy élnek, hogy ez természetes.

Páááázitiv. Miután utazási blogom nincs, csak fotóim... ért egy-két ideillő jó benyomás. Először is, bár Bostonban szálltam le eredetileg, kóricáltunk azóta mindenfelé, majd végül iderepültünk. Nem azért, mert messze van, hanem mert 9 személyes gépen még nem ültünk. Parádé volt.

VÉGRE NEM PÁRHUZAMOS UTCÁK.

Megérkeztem Amerikába, hogy úgy mondjam... 1994 óta, ha nem is számtalanszor, de már nincs kedvem összeszámolni, annyiszor voltam itt, és mindig más benyomás. Most végre olyan helyen vagyok, ahol otthon érzem magam, nem merőlegesek, nem párhuzamosak az utcák, össze-vissza vannak, ahogy a lovak botorkáltak. Egy kis Európa. Mondjuk Downtown Manhattan is ilyen, nem fogok róla külön írni, ott szabályosan nem értem, hogy lehet, hogy pár km a félsziget déli részén teljesen szabálytalan utszák egymásra hányása, majd hirtelen rendezett, félmérföldes tömbök, vonalzóval. Hogy maradt meg a hely? "Srácok, oda 150 év múlva tervezünk valamit, légyszi ide a déli részre építsetek. Köszike. Köszike." Jó, várostervezésről nem sok fogalmam van, itthon is van 50 éve kihagyott nyomtáv, hogy majd egyszer főút vagy autópálya kerül oda, aztán egyszer tényleg oda is kerül, de ez elképesztő egy kb. 5 mérföldes távolságon belül.

Hadd ne mondjam, a távolsági buszon film, fejhallgatókimenet, KONNEKTOR a laptopnak, amit használsz, mert wi-fi is van. Nekem persze lassan 10 éve itthon is, mert azóta van mobilnetem, mióta létezik ilyen szolgáltatás, de ez benne van a jegyárban, és nem lassú.

Megnéztünk 1-2 oktatási intézményt, ahol megszólalni sem mertem. A Harvard belső campusában sötétedés után még a madarak is egymásra pisszegnek, mintha könyvtárban lennének. Óriási zöld mező, körben tudástól roskadó épületekkel. Mintha egy kinyitott tankönyv lapjain sétálnánk, olyan volt. És miután én amúgy is igyekszem a buta emberektől távol tartani magamat, mert nem bírom a vért, miután itt feltételezhetően a világból gondosan összeválogatott, jóval átlag feletti képességű emberek kószálnak, olyan volt, mintha az ágyamban feküdnék, biztonságban, és senki nem jöhetne közel. Még a szívverésem is lelassult. Bármit akarsz tudni a világról, 200 méteren belül találsz valakit, aki fejből tudja. Ha összeborul az internet, itt fogok felverni egy sátrat.

Voltunk egy nagyon jó stand-up előadáson is, méretre mint a Godot, szóval azért nem a New York-i Apollo vagy Improv. Családias, személyes, és összesen 9-en léptek fel, néhány percet dumáltak fejenként, és minden fellépő után a host beszélt még ugyanannyit. Nem kell részletezni, ugyanaz, mint az itthoni formátum, csak eredetiben. Egy kis porral a tetején, mert pl. betoppant közben egy nem várt fellépő, aki gondolom lenéz esténként néhány ilyen klubba, hátha kap 5-10 percet és cserébe néhány 10 dollárt, vagy csak egy tapsot. Kapott. Más az, amikor csak van valami (és jó), és más, amikor kultúrája és múltja van (és jó). Megnyugtatom magamat, könyvet mi kezdtünk el nyomtatni.

Több mint egy éve próbálunk időpontot találni arra, hogy meglátogassam az unokatesómat Bostonban és környékén. A fél életünket együtt töltöttük - a másik felét meg nem, 5-6 éve nem jártam nála. Decembert terveztünk, aztán a diplomavédésről még augusztusban sem sikerült annyit kiudvarolnom, hogy dec. 15 előtt lesz, vagy után, vagy januárban. Úgyhogy ugrott, hogy kipróbálom a -20 fokban pihizést, és lett március. Na mikor van diplomaosztó? Márciusban. Nem is baj, az ide vezető utat élveztem jobban, mint ezt a farsangot, de a szüleimet talán érdekelné.

OTT TUDTAM LENNI A DIPLOMAOSZTÓMON.

Ez tök jó. Március 11-én van, én meg 12-én reggel utazom. Családiasabbra számítottam, azt hittem, csak egy szak, vagy nem tudom, mit hittem, de ott volt egy komplett évfolyam, meg persze az előző évről csúsztatók. És persze hiányoztak is csomóan, az én szakirányomon az 50 emberből volt 4... a 350 fővel indult szakról meg talán 40. Bízom benne, hogy azért legalább annyian vanna, akik nem jöttek el, mint akik igen, a többieknek meg jobb ötlete támadt útközben.

Volt sapkadobálás, meg batmannek öltözés, mintha egy Föld felé közeledő aszteroidát sikeresen szétbombázó űrhajós csapat érkezett volna vissza a földre. Pedig ennél azért ennél nem nehéz többet tanulni.

Úgy néz ki, ez fordítva is működik. Sikerült 5 nap alatt 90 órát dolgoznom, hétvégét is beleértve. Elutazom március nagyobbik felére, és lettt 1-2 változás pont a legrosszabbkor. Egy alkalmazottam, akinek a munkájával nagyon meg voltam elégedve, elmegy, nem sikerült itt tartani, egy másik 3 hónappal előbb nem tud szülés miatt bejárni, mint tervezte, én pedig ígértem dolgokat, és azt szeretem, ha amit mondok, az úgy is van. Úgyhogy pár alvást kihagytam, de nyugodtan kophatok le pihenni. Elfáradtam, de jól esik tudni, hogy ha csak magamra és a tulajdonostársaimra számíthatok, akkor is tudunk teljesíteni.

Miután pihenni megyek, és nem szeretnék dolgozni közben, összeírtam a kollégáknak, hogy valójában miken dolgozik a cég. Senki nem volt, aki tudott volna mindenről, úgy néz ki, engem is beleértve :)) Másfél éve elképesztőnek tartottam, hogy 6 online projekten dolgozunk párhuzamosan, és azt gondoltam, baromi nehéz feladat ezt úgy kezelni, hogy minden ügyfél érezze, hogy foglalkozunk vele, és hogy időben és az elvárt minőség felett rendben lesz a megrendelése. Most 19 elkezdett de még be nem fejezett munka fut párhuzamosan, és 8 áll értékesítés, szerződéskötés alatt. Észre sem vettem, hogy ennyi. Jelentősen tudtam támaszkodni más emberekre, hogy ez idáig nőhetett, csak aztán maradjon is így.

Megvolt első encounterem az új parkolási brigáddal. A kerületben lecserélték a céget, mert túl korrekt volt az előző... egy kisebb vagyont szoktam költeni arra, hogy a ház előtt álljak reggel még egy órát, rendszerint SMS-ben, aztán ha elfogy az arra szánt havi keret, akkor 8:00-kor lépnem kell.

Na ez csütörtökön nem sikerült, és éppen még jókor kaptam el az őrt. Halál rendes volt, megkérdezte, mennyi 15 perc parkolás (100 Ft), és mennyi a bírság (6000 Ft, a jó válaszokért nem kaptam csokit), aztán azt mondta, hogy vegyek egy lottót.

VETTEM EGY LOTTÓT.

Megtettem a parkolás időpontját. Persze nem nyertem, de jó, hogy nem egy kioktató, bunkó, vagy rosszindulatú parkolóellenőrrel futottam össze először. Az külön pozitív, hogy bár elég sokat vagyok otthon fizető időben, másfél hónap eltelt úgy, hogy mindig tartottam magamat a szabályokhoz.

Kicsit keménynek érzem azt, hogy 350-en indultunk egy évfolyamban, és abból 50-nek sikerült az előre kiírt időben államvizsgáznia, abból is csak 8-nak a szakirányon belül. De legalább benne vagyok. Aztán hogy ezen belül a nyelvvizsgája kinek lett meg időben, tovább szűkít.

PÁRAN MÉG CSATLAKOZTAK.

Elmentünk inni valamit a szűk csoporttársakkal, akikkel általában házidolgozatokon is együtt dolgoztunk, és közben még a januári vizsgaidőszakban van köztük, aki pótolta a hiányt, és ennek nagyon örülök. És csodák csodája, pont azok az emberek diplomáznak a szakirányból, akikkel az elejétől kezdve jóban voltam. Vagy én vagyok szerencsés, vagy ők :))) Max a szerzőt átírjuk a poszton, de mondjuk úgy, hogy jól jártunk egymással. Jófejek.

Valamikor 1996-ban voltam felsőfokúzni, vagy talán 97-ben. Angol. Csak a szóbeli lett meg, 59%-kal buktam az írásbelit. Kicsit besértődtem rajta.

MOST PÓTOLTAM.

Elmentem újra, egy percig nem aggódtam, és azt sem gondoltam, hogy nagyon tanulnom kellene, hiszen hiába 94-95-ben voltam angol nyelvterületen, mégis igazán utána nyertem el a személyiségemet angolul is, és azért jó sokat sikerült használni. Ez volt az utolsó dolog egyelőre, amit még a Corvinus lezárásához el kellett intéznem. Maga a vizsga paródia volt, ezt leírtam, de azért attól én is feszült tudok lenni, hogy 3 hetet kell várni az eredményére olyasminek, ami akkor és ott perceken belül tudható.

Egyúttal eldöntöttem, hogy nem választok idén mesterképzést (holnap van a határideje), mert egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a közel 12 év munkatapasztalatomhoz ez hozzátesz, és nem elvesz, sok időbe és pénzbe kerül, nem gondolom, hogy itthon szükség volna rá, külföldön pedig célszerű nem hazai iskolából papírt vinni. És ehhez előbb arra a kérdésre kell majd válaszolnom, hogy akarok-e magamon kívül másnak dolgozni. Erre valószínűleg igen a válasz. Aztán arra, hogy akarok-e külföldön másnak dolgozni. Erre is van 20%. És majd ha ezt tudom, akkor kell annak utánanézni, hogy mi az a mesterképzés, amit nem csak jó, de bárhol el is hiszik, hogy az.

Akkor most egy jó kis tanulós 4 évet lezárok. Mi legyen a következő 4 év tematikája? :-D

Háttér: 16 éves koromig ütőhangszereken tanultam, és végül doboltam, a zeneiskolai bizonyítványom szerint is. Aztán mindenféle dallamokat kutatva átnyargaltam billentyűre, és szépen lassan már nem doboltam.

Most már azt tudom elmondani, hogy 16 éve nem dobolok. 2000 óta összesen 4x 5 percre ültem dob mögé, tehát kijelenthetjük, hogy hiányzik.

HÉTFŐTŐL ÚJRA TANULOK - ÉS ÚJRATANULOK DOBOLNI.

Jávorral kb. pont azóta ismerjük egymást, hogy abbahagytam a dobolást, ő pedig akkor kezdte el, és időközben irgalmatlanul változatos, pontos és több stílusban is jól alkalmazkodó dobos lett belőle. Ráadásul ebből is él, megint egy olyan ember, aki azt csinálja, amit én szerettem volna. Kár volna belenyugodni, hogy nem tudok valamit, amit egyszer már majdnem jól tudtam, ezért mostantól hétfőként dobolni járok, és ki tudja mikor, még gyakorolni is. Elővesszük, kipucoljuk és fejlesztjük az emlékeket. Talán még a kirakatba is kitesszük.

Az ilyen dolgoktól tűnik úgy, hogy értelme van bejárni dolgozni, és néha olyan dolgokkal is foglalkozni, amik sem alkotást nem jelentenek, sem a művészettel nincs kapcsolatuk.