Megint temetés

Nyilván ennél valamivel gyakrabban járok - utoljára két éve írtam ilyenről -, de most megint valami, amiben pozitívumot tudok találni. Egy néni halt meg, aki egész törpe kis genyó koromban ott vol a szomszédban, és öregnéniskedett. Mekkorát nőttél tavaly óta, keksz adás, aranyoskodás, tudjuk milyen. Alig voltunk huszan, a nagyon közeli család: lány, két lány unoka és férjeik, dédunokák, még 6 ember meg a szomszéd. Meg én a családommal.

Az embernek az élete szempontjából, amikor annak a kellős közepén tart - és ez vonatkozik rám de a 60 éves apámra is - nem fontos, hogy elbúcsúzzon valakitől, aki 10-15 éve már nem meghatározó része az életének, de mondjuk 15-20 évig rendszeresen találkozott vele. Tényleg nem fontos. De amikor az összes ilyen ember meghal, akkor már nem lehet visszacsinálni, hogy elmondhassa, hogy legalább eggyel találkozott akkor, amikor már nem volt fontos. Nekem is van olyan, aki 10-12 évig zenére tanított, és 15 éve nem láttam, és nem is fogom. Már nem fontos, de egyszer az volt.

Egy kedd délelőttjét a dolgozó ember nem tölti egy távoli ismerős temetésével.

EL TUDOK MENNI EZEKRE, ÉS EL IS MEGYEK.

Mindenki más tartogassa a kis szabadságát a nyaralásra, amikor kiesik a kezéből a toll, a billentyűzet, vagy a szerszám, és a kutya nem kéri számon rajta hogy hol van, és tiszteletben tartják a magánéletét. Ne kérje el magát, mert majd el akarja kérni magát legközelebb, ha a gyerek beteg, vagy ki kell vinni valakit délelőtt a reptérre, vagy délelőtt rendel csak a doki amikor lejár a jogsi. Az ember ilyenek miatt kéri el magát. Nekem nem kell elkérnem magamat, ez legtöbbször semmit nem számít. Ilyenkor számít, hogy akkor is el tudok menni, amikor valami nem nekem fontos, hanem másnak, és egy 20-40 éves viszonylatban lényeges dolog esetén nem szempont, hogy mik a teendőim éppen ezen a héten, és annak éppen ezen a keddjén.