Na idáig is elküzdöttük magunkat. Van egy Sins című zenei alapom, amiből a BeatKOHO-val élőzenét csináltunk, Joe írt rá szöveget, aztán elmentük szorgalmasan felvettük stúdióban, kikevertük, kerék alá tettük, onnan is kivettük, koncerteztünk vele egy ideig, elvittük pár tehetségkutatóra, amin szépen átsegített minket - pedig nem ez a legjobb számunk -, és most 

VASÁRNAP ESTE LEMENT A PETŐFIN.

Na kérem. Kérek repetát! A Vadonat című műsor játszotta, az előadó a BeatKOHO, a szám címe "Fújd ki" - ez lesz amúgy a júliiusban elkészülő lemezünk címe is, amire 11 eredeti számot és 2 remixet tervezünk feltenni.

KÉRJÉTEK a rádióban, hátha az jó nekem. És hát jó, mert most épp örülök :)

Na ez új, és sokáig nem volt: sport. Szerintem 10 évig semmi, most egy ideje eljárok, gondoltam, nem sakkozom tovább, hogy lakóhelyre próbáljak optimalizálni, ezért az iroda mellett járok reggelente. Segít egy szakértő, az egész sportközpontban mindenki TF-et végzett, nincsenek sutyi gengszterek, ők szerencsére az olcsóba járnak parasztot gyúrni magukból. Az összes sportolós reggel után egész nap kurva jól érzem magamat, bár hulla fáradtan, szinte érzem, ahogy a sejtek szaladgálnak, hogy túléljem, de közben pl. hiába süt a nap, egész nap olyan, mintha picit hűvös lenne, mert még bennem van a reggeli tempó. Tök jó.

RENDSZERESEN MOZGOK. MINDEGY, ENNYI ELÉG.

Aztán hogy ennek milyen kedvező hatásai lesznek a közérzetem további javulására (nem rossz amúgy sem:), az egészségemre, az időbeosztásomra, életstílusomra, azt meglátjuk. Most egy célom van, hogy szeressem.

Elég szánalmasnak tűnhet, hogy ilyennek örülök, de gyakorlatilag 31-n adtunk fizetést (tizedikéig kell), és hatodikán elutaltuk a járulékokat (12-én kell). Arra, hogy előbb fizessük ki a járulékokat, mint a határidő, még egyetlen egyszer nem volt példa ebben a konkrét Kft-ben, aminek éppen örülök.

7 ÉV ALATT MOST ELŐSZÖR MENT EL ILYEN HAMAR.

Ez most annyira tetszik, hogy a júniusi hobbim az lesz, hogy jövő hónapra is összehozzam ezt :) Olyan, mint a társasozás!

Bár nem is láttam újkorában a kocsimat. 2004-ben vettem háromévesen, 25 voltam, nagyon császárnak éreztem magamat, most már kicsit csereérett. A kollégám elcserélt valami munkát három komplett autókozmetikázásra, darabja 40.000 Ft. Mondhatom, hogy mennyi, mert ajándékba kaptam. Na a szerencsétlen autó szépen feljött.

MINT AKI AUTÓWELLNESSBEN JÁRT.

A külső-belső takarítás alap, a belsővel mindig csodát lehet tenni. De az életben most először gyűjtött össze 2 zsákba minden kallódó felesleges térképet, rongyot, jégkaparót és szemetet valaki. Most először kapott tetőkárpit-tisztítást a kocsi, olyan foltok eltűntek a bézs belső oszlopokról, amik pedig a vásárláskor is ott voltak. A csomagtartó kicsit megmattult, felpolírozták, fénylett, mint az új. Az összes plázában kapott ajtórányitást és udvarias jó magyar ember módjára rajtam keresztül kiparkolás nyomát eltüntették, ami nem volt túl mély. A motortér olyan körültekintően ki lett gányolva + leápolva, mintha egy 1 éves autóból kiloptak volna egy új motort. Holló Zsoltnak hívják a srácot, egyszer találkoztam vele, amikor visszahozta az autót, nagyon tetszik, hogy valami olyanban kurva jó a gyerek, amiben én még szikrányira sem rendelkezem alkalmassággal. A zuglói műhely weblapja hozsokozmetika.hu. Óriási. Kár, hogy nem szóltak előbb, ez már tényleg inkább autówellness, mint kozmetika. Talán még le is gyúrták a csomókat a kocsi vállából. Talán még dugott is. Mosolygott, amikor hazahozták <3

Sőt, most látom, hogy ebben a videóban az én kis Hapcim szerepel. Nem tudtam, hogy a kocsim pornózott, na.

Írtam februárban, hogy továbbjutott a BeatKOHO nevű élő hiphop zenekarom az R33 tehetségkutatóján. Nem volt időm, de itt végül 260 indulóból MÁSODIKAK lettünk. Időközben elindult a Talentométer nevű verseny is az A38-on, ott meg 565 zenekarból a döntős 12-ben találtuk magunkat. Közben felléptünk egy kisebb fesztiválon, meg nagyjából havi 3 színpadra állás volt.

NAGYON JÓL ÉRZEM MAGAM ATTÓL, HOGY ZENÉLEK.

2 év meló, két nagyon tehetséges MC, igazi élőzene, ami az én szívemnek kedves, hogy szereplési vágyban tocsogó gitáros nélkül megy mindez. Senki nem játssza túl, mindenki tisztában van a szerepével, mindenki tud dolgozni és a produkció alá rendelni magát. Aktív zenészek tömkelege nagyon jó dolgokat mondott rólunk, Németh Juci még azt is kijelentette, hogy szívesen csinálna velünk egy közös számot, amit egyébként júniusban lehet, hogy már fel is veszünk, mert akkor fejezzük be a lemezt. A kedvencem mégis ez volt:

"100% alázat, 100% hitelesség, 100% muzikalitás, 100% arányérzék, 100% vizuál, hát... az a vetítés, beszszartam, és a billentyűzés, az valami hihetetlen, gyönyörűen alázatos, a scratchelés is hihetetlen volt, úgyhogy srácok, ezt kell csinálnotok." (Keleti András, Colorstar)

Nem ilyen iPhone app ügyekre gondoljatok, azt nyilván rendszeresen. Ez egy kis netes segédprogram, aminek az elmúlt 2 évben rengeteg hasznát vettem próbaverzióban.

ITT VOLT AZ IDEJE, HOGY FIZESSEK ÉRTE.

Persze nem sokat, mert ez nem valami horror nagy program. Majd elfagyizza a fejlesztő, bár fagyiból meg jó sok kell. Étvágy!

:) Szeretek direkt rosszul írni szavakat, a Helyesírás blog után talán valami kárt is tehetek. PénDz :D Na szóval ez kényes téma, meg nem állok hozzá túl intelligensen, nem illik róla beszélni, a pozitív dolgok dokumentálásához viszont hozzá tartozik.

Összegek nélkül, a lényeg az, hogy több embert tartok el, nagyobb odafigyeléssel, mint ahogy magamat kezelem. Mindenkinek igyekszem pontosan fizetést adni, igyekszem a vállalkozásaimat valóban önműködő, önálló élőlénnyé varázsolni, életet lehelni bele, mint Gepetto a fabábuba. Eközben évek teltek el úgy, hogy magamra nem figyeltem külön, mert úgyis mindig megoldódott. Ha marad pénz, marad, ha nem, nem, év végén kiszámolom, hogy ez most nekem igazából jó volt-e, az állandóság luxusát nem engedhetem meg magamnak, mert mindenki más fontosabb nálam, és ez nemcsak egy szomorú körülmény, hanem én is így gondolom. Nem is akarok a saját pénzemmel foglalkozni, meg postán ácsorogni sárga csekkekkel. Hiszek benne, hogy ha a vállalkozásaimat lelkiismeretesen nevelgetem, akkor magamra már oda sem kell figyelnem. Most ezen annyit változtatok, hogy egy kis tartalékból megoldom, hogy én is kapjak a hónap elején egy tervezhető összeget.

MAGAMMAL IS ELKEZDTEM FOGLALKOZNI.

Tényleg ez most úgy hangzik, mintha valami karitatív munkát végeznék, meg persze én vagyok a geci főnök, de nem. A geci tulajdonos szerepét bármikor vállalom szívesen, de az ügyvezető az nem főnök, az egy kiszolgáló ember, egy házvezetőnő, egy komornyik, akinek kötelessége biztosítani, hogy mindenkinek fizetése legyen, és annak érdekében, hogy ez fizethető legyen, kötelessége gondoskodni róla, hogy mindenkinek munkája legyen. Az, hogy ez a két dolog miből születik, miből lesz a munka, és hogyan lesz a munkából érték, nem kell összeálljon a munkavállalók többségének a fejében, bár a kettőnek valójában elég kevés köze van egymáshoz, nekem kötelességem megadni azt a kényelmet másoknak, hogy úgy érezhessék, "ha dolgozom, kapok pénzt". Most úgy érzem, kapok ebből a kényelemből én is, és mindjárt jobban is érzem magamat.

Ja, és a legszebb. Nem tartozom senkinek. Se az adóhivatalnak, se embernek, se cégnek, úgy sem mint vállalkozás és úgy sem mint magánszemély. Se áruhitellel, se hitelkártyával, semmivel nem lógok. Lehet, hogy erről a szabadságról többször le kell még mondanom a jövőben, de mindig törekedni fogok rá, hogy minél előbb visszaszerezzem, mert nagyon jó érzés, amikor kifizettem az autómat, akkor kezdtem rákapni, és amikor a kettővel ezelőtti cégem maradék adóját kifizettem tavaly, arról is írtam. Komolyan, olyan megkönnyebbülések ezek, mint egy érettségi, vagy egy diplomaosztó, mindig egy korszakot lezárnak.  

Van néhány ilyen tudásmorzsa, lásd Napi Vagányság Reloaded a Facebookon, amit imádok, azok közül is az olyan megfigyelések, mint például az impulzusmegmaradás törvényéből következő tény, hogy biciklivel nem lehet elesni ha elég gyorsan megy, vagy az, hogy ha foggal húzol el egy kamiont, mindegy hogy 40 kilós vagy vagy 150, előbb-utóbb el fog indulni. A valószínűtlennek, logikátlannak tűnő, mégis igaz megfigyelések.

Na ilyen a Monty Hall paradoxon, amit korábban "három börtönlakó" problémaként írt le Marin Gardner. A Zsákbamacska és Áll az alku jellegű műsorokhoz kapcsolódik (lásd Puzsér videoblog). Elvileg a játékos akkor is ha nem tudja hogy a táskában mi van, ha a végén CSERÉL, akkor nagyobb esélye van, hogy nyer, mert olyan helyzetben hoz döntést, amikor 2-ből választ, míg ha nem változtatja meg a döntését, akkor még azt a döntését viseli, amit akkor hozott, amikor 3 vagy több táska volt. A Zsákbamacskában konkrétan megduplázza az esélyeit a cserével.

A JÓZAN ÉSZNEK ELLENTMOND, MÉGIS IGAZ.

Monty Hall a Zsákbamacska c. három ablakból választós játék eredetijét vezette Amerikában (angolul Let’s make a deal / Áll az alku), ahol a műsor vége előtt egy ablakot (ami tuti nem a fődíj) felfedett a műsorvezető, és úgy lehetett dönteni, hogy megváltoztatod-e az eredeti választásodat. Összesítették számos adás eredményét, és az derült ki, hogy a döntésüknél kitartók 1/3-a, a döntésüket megváltoztatóknak viszont a 2/3-ada nyert.

Pár éve láttam egy fickót, aki még külön domaint is foglalt ilyen néven annak a küldetésének, hogy minden rohadék bejövő levelét rendezze, és kiürítse, "nullázza" a postafiókját.

HÁROM BEÉRKEZŐ LEVELEM VAN.

Ezt 460-ról sikerült megugrani. Nyilván vannak még mailboxaim 12.000 olvasatlannal, de az nem érdekes. Az Inbox Zero elv szerint ez a 12.000 is zéró, mert nem zavar. Most se valamelyik cégesben raktam rendet :) A magán egész jól szokott kinézni, mindig 10-20 levél, de januárban megcsúszott egy utazás miatt.

Idézek a Merlin Mann-féle gondolatból: "a lényeg, hogyan szerzed vissza az irányítást az e-mailed fölött, ezzel a figyelmed irányításának képességét és az életedet. Nem kell nullának lennie a nullának. Nem az üzenetek tényleges száma számít, hanem hogy azok mennyire zavarnak és mennyire jár rajtuk az eszed, amikor nem kéne." Nyilván ez azoknak, akik bolti eladók valamilyen betegségnek tűnik, annak viszont, aki állandóan mobilozás helyett e-mailekbe tereli a dolgait, hasznos kis figyelmeztető. 

Nyilván ennél valamivel gyakrabban járok - utoljára két éve írtam ilyenről -, de most megint valami, amiben pozitívumot tudok találni. Egy néni halt meg, aki egész törpe kis genyó koromban ott vol a szomszédban, és öregnéniskedett. Mekkorát nőttél tavaly óta, keksz adás, aranyoskodás, tudjuk milyen. Alig voltunk huszan, a nagyon közeli család: lány, két lány unoka és férjeik, dédunokák, még 6 ember meg a szomszéd. Meg én a családommal.

Az embernek az élete szempontjából, amikor annak a kellős közepén tart - és ez vonatkozik rám de a 60 éves apámra is - nem fontos, hogy elbúcsúzzon valakitől, aki 10-15 éve már nem meghatározó része az életének, de mondjuk 15-20 évig rendszeresen találkozott vele. Tényleg nem fontos. De amikor az összes ilyen ember meghal, akkor már nem lehet visszacsinálni, hogy elmondhassa, hogy legalább eggyel találkozott akkor, amikor már nem volt fontos. Nekem is van olyan, aki 10-12 évig zenére tanított, és 15 éve nem láttam, és nem is fogom. Már nem fontos, de egyszer az volt.

Egy kedd délelőttjét a dolgozó ember nem tölti egy távoli ismerős temetésével.

EL TUDOK MENNI EZEKRE, ÉS EL IS MEGYEK.

Mindenki más tartogassa a kis szabadságát a nyaralásra, amikor kiesik a kezéből a toll, a billentyűzet, vagy a szerszám, és a kutya nem kéri számon rajta hogy hol van, és tiszteletben tartják a magánéletét. Ne kérje el magát, mert majd el akarja kérni magát legközelebb, ha a gyerek beteg, vagy ki kell vinni valakit délelőtt a reptérre, vagy délelőtt rendel csak a doki amikor lejár a jogsi. Az ember ilyenek miatt kéri el magát. Nekem nem kell elkérnem magamat, ez legtöbbször semmit nem számít. Ilyenkor számít, hogy akkor is el tudok menni, amikor valami nem nekem fontos, hanem másnak, és egy 20-40 éves viszonylatban lényeges dolog esetén nem szempont, hogy mik a teendőim éppen ezen a héten, és annak éppen ezen a keddjén.

Három éve használom, van 6 ingyenes accountom, sőt, talán több is, mind más célra, más projekt, más név alatt, így van értelme. Egyetlen egy van, ahová igazából a régi zenéimet tettem fel, amiket tehettem volna a saját nevem alá is, de túl régiek. Elég, ha a honlapomon be vannak ágyazva, ezek a régiek még kiválogatva is többen vannak, mint két óra.

Most viszont eljött az a pont, hogy a legújabb zene feltöltésével egy három éven belüli, egyik legkedvesebb zeném tűnt volna el - nem törlődik, de nem is marad publikus. Ha már 2 órányi vállalhatónak gondolt zeném van fent,

ITT AZ IDEJE FIZETNI ÉRTE.

Nagyon szeretem egyébként. Sokat nem nyertem a dologgal, azt hiszem, 2-ről 4 órára nőtt a tárhelyem, és utólag kicserélhetem a hangfájlt ha van új verzióm, anélkül, hogy a zene statisztikái és kommentjei törlődnének. Meg lett egy kis kék pötty a nevem mellett.

Legyen Ön is milliomos újra a tévében. Mondjuk elég vicces lesz, amikor telefonos segítséget hív Friderikusz, és a vonal másik végén a fél elküldi a francba, hogy "na jól van, Bagi-Nacsa, ne szórakozzál!".

RÁJÖTTEK, HOGY ELÉG 5 EMBER IS.

Nem kell 10-nek versengenie egymással és az idővel, egy olyan műsorban, ahol jó esetben ketten jutnak sorra. Kevesebb gázsi, kevesebb utaztatás, kevesebb behintáztatott szerencsétlen, aki előtte persze hetekig bújta a könyveket és a keresztrejtvény-almanachokat, gondolom. Egyszer volt egy csaj a gimiből a műsorban, 10-ből 9-en tudták a választ pénzügyminiszterek sorrendjéről. Egyedül ő nem. Évekkel később járt az egyik - nála jóval idősebb és csúnyább - volt pénzügyminiszterrel, aki amúgy kérdés volt a játékban. Annyira szép ez így, mennyi esély van erre :)))

Épp nemrég írtam, hogy tudok vigyázni a dolgaimra, pláne ha valami dísz. De néha azért kizökkenek, és a napszemüveg nem is dísz. Hihetetlen, de megvan mióta, pedig mindig ottfelejtem valahol, és mégis visszafordulok az ajtóból, mint Colombo.

Hordom a tokját is, de néha ha sötét van már este, csak bedobom a táskámba ahogy van, aztán most lencse nélkül került elő.

VISSZAPATTINTOTTAM ÉS KÉSZ.

Nem tört el sehol semmi. Jó nem valami hejde, de nem is egy bazári szar, de nem is ez a lényeg, hanem hogy az idő és idióta próbálgatás, amit a megvásárlására szántam, túl sok volt, remélem elég 3-4 évente végigbohóckodnom ezt. Utálok dolgokat próbálgatni és nézegetni magamat. Másokat! Másokat szeretek nézni és véleményezni :D Ahhoz értek.

Na ez valami olyan elégtétel egy 20 éves pályafutás állapotjelentésében, ami ritkán adódik, ha az ember amúgy nem művészettel foglalkozik. Pláne, hogy a zenei arcolat és a hangokkal való kommunikáció a reklámban a szakdolgozatom témája, több tízezer tételt hallgattam végig, 20 éve zenét írok, néha némi félig szakértésért fizetnek valamit, de mégsem ez az életem, vagy a munkám. 2001 körül kerestem pénzt zenéléssel, de soha nem azzal a részével, amit élveztem.

Most elég kreatívan kellett egy szervezetnek digitális prezentációs anyagokat kidolgozni, volt benne kép, szöveg, hang, videó, mindenféle, és miután rengeteg interjú készült, javasoltam egy zenei arculatot, egy eleje- és vége szignált, és végül a videókhoz és a multimédia prezentációkhoz a szignált kibővítettem egy 2 perces háttérzenévé.

NEM KELLETT MEGERŐSZAKOLNOM MAGAM, SZERENCSÉS VAGYOK.

Azt hiszem, a munka zenére jutó részéből veszek még egy hangszert. Így illik.

Úgy volt, hogy márciustól indul egy rádióműsorunk. Nos, nem indul, de ami késik, nem múlik. Viszont részben a hír miatt kicsit felhagytunk a napközbeni, legtöbbször hétfő délben kezdett videóblog-forgatással, ami egyébként az egyik legjobb dolognak ígérkezett, de nagyon drága és időigényes alkotói tevékenység - más lehetőségekhez viszonyítva - így a munkáim mellett.

Ezen kívül fájó szívvel, de elengedtem a dobolást is. Majdnem minden hétfőn közel egy évig ott voltam, és kicsit visszakaptam abból az élményből, amihez majdnem 10 év alatt jutottam hozzá gyerek fejjel. De most már lassan 2 hónapja nem tudok lemenni hétfő délelőtt, egyszerűen erős ez így, pláne hogy a délutáni dolgaimat is napközbenre toltam. A végén marad 1 napom dolgozni azon a cégen, amiből keresek is, és nem csak örömet okoz, vagy a jövőmet építgeti. Most már rendezettek a délelőttjeim is.

PIHENNI KELL AHHOZ, HOGY TUDJAM, MI A MUNKÁM.

Valahol fel kell ismerni, amikor az ember 9-10 komoly dologban benne van, hogy igazából mi a munka, és mi a hobbi. Amikor végre eljutok pihenni, kikapcsolódni, akkor derül ki, hogy amivel ott is van kedvem foglalkozni, mint például ez - és csak ez - a blog, vagy a zeneírás, az hobbi, kikapcsolódás. Amiről ott és akkor nem akarok hallani, "mert pihenek", az bizony munka. Időnként meglepődöm magamon teljesen, hogy mi az, amit pihenés közben már elutasítok, pedig jó szívvel és lelkesedésből művelem egyébként.

Valamikor december közepén úgy éreztem, nem oké valami, úgyhogy kicsit átrendeztem az időbeosztásomat. Most lesz 9 éve, hogy önállóan, magamnak dolgozom, voltak érdekes idők. Volt, amikor otthon ültem, megcsináltam 3 munkát egy hónapban, akár utolsó pillanatban is ráértem, mert úgyis mindig minden sikerül. Amikor meg nem volt több munka, akkor néztem a tévét, filmeket, a pénz bőven elég volt, sok ügyem nem volt.

Mostanra bőven elköltöttem az összes időmet, mégis igyekszem többet kihozni, hogy legyen társasági élet, üzleti, legyen valamennyi alkotás, és kikapcsolódás. Szórakozni nem is nagyon szeretek, a kikapcsolódás ugyanaz a funkció.

ÚJRA SZABADOK A DÉLUTÁNJAIM.

Egyszerűen úgy döntöttem, hogy munkaidőben dolgozom: a másik vállalkozásomra szánt heti kb. 16 órát letudom heti max két nap, akkor amikor mások dolgoznak. És nem megyek be az irodába, és kiderült szépen lassan, hogy a kutyának nem hiányzom. Fél szemem ott van, 1-2 dolgot elintézek ha telefonon szólnak, de most azért csak kiderült, hogy nem muszáj túlórában csinálnom a másik céget.

Annyira jó, hogy maradnak szabad délutánjaim. Egy se volt. Konkrétan vagy pihentem hétvégén, vagy nem, de hétköznap minden nap éjfél után értem haza. Nagyon kellett ez, mert magamon kívül másnak is egyre több időt kell szorítsak, és nagyon valószínű, hogy ez a valaki más sem munkaidőben lesz rám kíváncsi.

Valószínűleg az alábbival összefügésben van, hogy rettenetesen rosszul vagyoka rongálás látványától, amikor filmekben valaki lever valamit, ami értékes, és amiért pedig előtte dolgozott, mindig elkapcsolok inkább. :)

A nagyszüleim, ha azt szerették volna, hogy vigyázzak valamire, soha nem azt mondták, hogy VIGYÁZZ ÚRISTEN JAJ, hanem, azt, hogy:

AZ DÍSZ.

És értettem, és vigyáztam rá, mert dísz. Nem tudom, hogy csak azért, mert tudtam, hogy a karácsonyfadísz nagyon vékony üveg, és törékeny, vagy mert megértettem, hogy abban a dologban ők a szépet látják, és ez jó nekik, és ettől nekem is kedves az a tárgy. Azt hiszem, soha nem is vertem le, öntöttem le, törtem össze vagy rontottam el még véletlenül se semmit. Egy barátom One Touch Easyjének berepesztettem a kijelzőjét valami egyetemi buliban 10 éve, még emlékszem is rá, de nem akartam mondani neki, hogy már akkor világos volt, hogy nagy kár nem érte. Asszem egy metróülésen hagyta a telefont később véletlenül, és még vicceltünk is vele, hogy hetekig utazhatott Kőbánya-Kispest és Újpest Központ között szegény telefon, mert tuti senkinek nem kellett.

:D Jó, hogy egyesek úgy vigyáznak a szarjaikra, hogy ronda tokokat húznak rájuk arra az esetre, ha leejtenék. Én meg úgy, hogy nem ejtem le. Parádés a két megközelítés létezése.

Hogy utáltam mindig. Volt egy tök menő walkmanem gimiben, de utáltam a metrón betenni a fülembe, kezdve azzal, hogy kiesett belőle. A nemkiesős feülhallgatók pedig hát... a Házibuli című film éveit idézik, minimum. Aztán ha mégis mozdulatlanul tartottam a fejemet percekig, rámjött a para, hogy most meg tuti kihallatszik, vagy beszél hozzám valaki csak nem hallom, vagy olyan visszataszítóan vagánykodó lesz a járásom, mint a Grease-ben, vagy csámcsogni fogok, böfögni, dudorászni, nem jó ez így.

Rendet raktam az iTunesban, szépen teleraktam a telefonomat zenével, mindenhez van borító is, nincs kivétel, és most olyan hátbaveregetős hangulatom van.

MOST IS KIESIK A FÜLES, DE VISSZARAKOM. JÓL VAN EZ ÍGY.

Mert szívesen hallgatom. Nem félek hogy csámcsogok, mert tudom, hogy nem csámcsogok. Dudorászom, és valószínűleg ritmusra is lépek, de jó ez így. Erre tegnap gondoltam, miközben ez a zene kiállt 2:50-nél és visszajött 3:28-nál.

Annyira jó az amcsiknak, hogy a kultúrájuknak szerves része az evés, és simán zsömleféléből tudnak tizet, a tojást meg nem 3 hanem kábé 10-féleképpen képesek elkészíteni. A déli államokban édeskrumplit és gravyt ettem, meg piszok édes jeges teát hozzá, Kaliforniában koktélozás, sztékezés, és egy helyen azt hiszem 40 féle sajttorta volt. Floridában a kedvenc helyemen bármelyik napszakban lehetett reggelizni, és itt változott meg számomra a "szendvics" szó jelentése 1994-ben. Massachussettsben ráktortát ettem, New Hampshire-ben pedig minden étteremben alap, hogy helyben sült, még meleg kenyérfélét és saját fűszervajkeveréket hoznak, nincs két egyforma, és összesen egy volt rossz a sokból :)

Na és ezek BLT-nek hívják a szalonnás-salátás-paradicsomos szenyát (Bacon, Lettuce, Tomato), amit még egy hároméves is tud. De úgy tetszik, hogy bő 10 éve látom a pizzások kínálatában itthon, hogy

SONGOKU, AZAZ SONKA-GOMBA-KUKORICA.

Egyszerűen zseniális :) Ez a mi BLT jellegű rövidítésünk, amilyen szar volt az a pikacsu rajzfilm, annyira éljen soká ez a hagyatéka... Songoku. Mekkora állatság :)

Stúdiózunk december óta az R33-ban, van egy hiphop zenekarom és szépen lassan veszünk fel számokat, meg kevergetjük. Indítottak egy tehetségkutatót 250 zenekarral, rábeszéltek, hogy induljunk. Jófej szervezés, mert normális színpadon, élőben kell bemutatkozni, nem lemezküldős- és kidobálós dolog.

TOVÁBBJUTOTTUNK.

Vittünk három számot és előadtuk, mást nem nagyon kellett csinálni. Volt egy nagyon komoly zenekar, már a beállásukon lehetett hallani, hogy teljesen rendben lesz. Mondjuk ugyanezt mondták rólunk :D Ők is továbbjutottak, és nálunk tovább is fognak, ha van igazság. Elvileg április elején kell legközelebb mutagatni, hogy tehetségesek vagyunk-e még/már.

Piroska unokatesómmal együtt nőttünk fel, aztán együtt jártunk gimibe Amerikában, én itt élek, ő azóta is ott, éppen tavaly töltötte azt az évet, amivel már élete nagyobbik felét ott élte le. És végre megtalálta azt, akivel hosszú évek óta boldog és esküvőn büszkén mutogatja, hogy boldog. Pedig Piroska nem az az esküvőalbumos királylány típus, az egyik legérdekesebb ember, akit ismerek.

Az apjával vitorlázott gibraltári indulással, és Dél-Afrikában elege lett az útból, úgyhogy egyszerűen kiszállt, és egy hónapig pincérnő volt az első helyen, amit talált. Aztán hazarepült. Kevin Costner gyerekeit tanította matekra. A haditengerészet tartalékos tisztje. A toldyban még színdarabokban játszott, végül a Dartmouth egyetem klinikáján sebészkedik, de közben az oktatói állományban van a Harvardon, mert orvosi etikát kutat. Nem az a fajta ember, akinek van valami foglalkozása, aztán oda bemegy meg hazamegy, és akkor ez történik vele 40 év alatt.

A férje Scott fotós, nagyon jó művészi érzékű srác, ő az a furcsaságával menő srác, akit szeretnek a társaságban, vagy akitől elviselik, ha különcebb vagy okosabb náluk. Kicsit olyan, mint a gimis filmekben a művész gyerek, aki végig szerelmes a szép alteros lányba, akit pár hónapra fogadásból felszed a focicsapat kapitánya, aztán dobja. Rendes.

Vermontban jártam már, de ez nem egy utazóblog, úgyhogy eddig sem beszéltem róla, annyit a helyről, hogy kábé mint a Mátra, csak órákig lehet autózni anélkül hogy megváltozna a környék. Utoljára 1998-ban karácsonykor voltam a szüleimmel együtt Amerikában, most újra együtt mentünk, és olyan létszámban volt boldogan együtt a család egy része, ahogy régen nagyon sokszor, de 15 éve egyszer sem. Kár, hogy a nagyszülők nem jöttek, hiányoztak. Jó, nem éppen Óbudán volt a lagzi, nem is voltak százan, mondjuk hatvanan, de abból 40 több ezer kilométert utazott, hogy ott legyen. Jó volt ott lenni :D

Akiben úgy tűnik, egy személyben talál társra a szív, a test és a lélek. Úgy utálom már, hogy valakiben vagy csak ezt, vagy csak azt találom meg. Most jó. Tudom, hogy vannak, akiknek "csak" ennyi jut, de legalább ez jut az életben. Azt hiszem, ha bármi más öröm elmarad az életben, ennek mindig lehet örülni helyette.

Ilyenkor elég a világ olyannak, amilyen.

Lassan már 10 éve ki lehet bontani a háromszög alakú sajtokat, azaz életem egyharmadában már nem kell bazmegolnom, hogy miért ragadnak rá egyre kisebb darab alumíniumfóliák, amiből végül csak bekapok egy kis darabkát.

Ha még a kenyérről is eltűnne az az ótvaros matrica, azt mondanám, új kort éltünk meg. De félsiker, jó ez :D

Asszem ettől hónapokig megőrültem. Az ember elszámítógépezget 20 évig úgy, hogy a ctrl+TAB az ablakok között ugrik egy programon belül. Azán rámszakadt pár éve a Mac, új szövegszerkesztők, jegyzettömbök, és elég sok szövegfájlt tologatok munka közben. Felfújtam az arcomat valamelyik nap, mert a tökéletesen használható programból már csak ez az egy hülyeség hiányzott.

Komolyan, úgy tudtam két dokumentum között váltani, hogy jobb oldali CMD, jobb oldali ALT és a 9-es... ez mi? Miért az? Tök szar. És itt rámsütött ennek a büdös Apple-nek a fénye, hogy nem kell jó legyen a program, mert az OSX a jó: bármilyen szar menüfunkcióra megadhatom a saját billentyűkombinációmat, bármilyen programban, nem kell hogy a program testre szabható legyen. És most működik.

Átállítottam és még hetek múlva is teljesen váratlan pillanatokban kaján vigyorral bólogatok, mint Joey a Jóbarátokban, és mondom magam elé, hogy "háhá, ctrl+shift+TAB". Mintha felfújtam volna a bringám kerekét, egyszerűen minden jobban gurul most :)

2003-ban elkezdtem vállalkozni. Sok fogalmam nem volt. Meg merem kockáztatni, hogy most se sokkal több van. Több mint 5 éve nem érdekel már az a vállalkozás, persze megvan még, de régóta nem számít semmit. Amikor utoljára érdekelt, akkor éppen be akarta perelni a volt munkahelyem olyasmiért, amihez semmi közöm, emiatt ki kellett rúgnom egy alkalmazottamat elég csúnyán. Hónapokig idegeskedhettem helyette. Azt gondoltam, céget építeni is olyan könnyű, mint bejárni dolgozni, meghallgatni mit akar a főnök, és felvenni a fizetést.

Nem az. Ezért maradt egy kis batyu, amit 2-3 évig rúgdostam magam előtt. Most kifizettem a tanulópénzt szó szerint, a most már kettővel ezelőtti vállalkozásom összes adótartozását. 3 éven át minden évben betoltam egy szép összeget, mások ilyenkor lakást vesznek, meg kocsit, elmennek életük nyaralására, én viszont rendet rakok. És eléggé rend is van, remélem, jól döntöttem.