Do good things, and good things happen to you.

Keddek a Tiloson

2010/04/27. - írta: Horváth Oszkár

Szeretek kedden reggel a Tilos rádióra tévedni, mert a Tomboló negyvenesekben a témák közti csapongásban mindig több a mondanivaló, mint amennyi a szó, és néhány kivételtől eltekintve szórakoztató és igazságos. Igazából csak röhögök közben, és gazdagodok 1-2 jó gondolattal. Ez az a műsor, amit szerintem 150 ember hallgat összesen, de azok közül bármelyikkel le tudnék ülni 8 órát beszélgetni, mert aki nem olyan, mint én, az elkapcsol.

Na ma nemcsak röhögtem. Betelefonált egy idősebb férfi, olyan beszédhibával, amivel 10 másodperc alatt 2-3 szót tudott kimondani, és olyat mondott, amitől síri csendben kénytelen volt az ember végighallgatni. Arról, hogy a szabadság az belső szabadság, és az, hogy mire jut időd, és mitől vagy boldog, nem más teremti meg, hanem te magadnak. Ez egyrészt közhely, másrészt rohadt pozitív, és ennek az embernek a hangján, aki mellett türelmetlenül elmész az utcán, és legtöbbször meg sem akarod hallani, érezni lehetett, hogy ő boldog, és ő döntött úgy, hogy az lesz. Nagy pillanat volt, majdnem elsírtam magam 9:30-kor a kocsiban, és jól éreztem magamat tőle, miközben mögöttem 10.000 autó, előttem 12.000 araszolt az Alkotáson.

Nem tudom, meddig elérhető az adás, de a 9:30-10:00 közti anyag most még elérhető.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pozi.blog.hu/api/trackback/id/tr921956936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fricsek · http://fridabogi.blog.hu 2010.04.30. 15:55:44

egyszerűen imádlak, na:) csak ennyit akartam közölni.

_Rudi_ 2010.05.03. 17:43:22

Szerintem jóval többen hallgatják, többek között én is. Akiről szó van, egy rendszeres Tilos hallgató, Kornél, ha most találkoztál vele először, akkor tényleg megható tud lenni, de néha tud olyat is szólni a csávó, hogy mégis úgy döntesz, leveszed a zakót.
Amúgy nagyon örülök a Superman-Simó comebacknek, ugyanis ők még azok az oldschoolos tilososok, akik rendesen aprították a betelefonálókat, és nem hagyták végigmondani a 15. vidám történetet a kalocsai laktanya büfékínálatáról, csak azért mert nem illik letenni a telefont. Az archívumot tavaly kezdték el, egészen odáig működőképes is.
süti beállítások módosítása