Do good things, and good things happen to you.

Benyugizás

2010/12/16. - írta: Oszkárság

Asszem ezt a szót most megalkotom, és használni fogom. A kocsiban például mindig a 6-os CD helyen van a nyugizene. A pénzem és a naptáram beosztása mellett a nyugalmamra vagyok még nagyon érzékeny, és sokat jelent, amikor érezhetően megnyugszom, pláne, ha ebben segít valaki, vagy olyan körülményeket tud teremteni, ahol 2 óra alatt is úgy érzem magam, mintha aludtam volna 15 órát.

MEGVÉDTEM A DIPLOMÁMAT.

Legszívesebben magamra tetováltatnám (vagy másra!), mert örülök neki, pláne annak, hogy jeles diploma lesz belőle, hiszen mind a két (amúgy egyetemen belül nagyon elismert) bíráló ötöst adott a dolgozatra, a védésre is azt kaptam, és a tanulmányi átlagom is jó volt. Így a vége az egésznek a védéssel együtt azt hiszem, 4.65, nem tudom, az mire jó a Corvinuson, de ötösnél rosszabb nem bír kijönni belőle.

Eszméletlenül benyugiztam tőle. Annak ellenére, hogy 350-ből 47-en tudtunk időben, a megfelelő félévben diplomázni, nekem a stresszt azért nem ez hordozta, ott a cég, számtalan párhuzamos munka, rengeteg ember, aki számít rám, emelett még számomra fontos vállalkozások, hol pénzért, hol a művészetért, szépen meg van pakolva a szabadidőm is. De a melót is úgy megnyomtuk az elmúlt 2 hónapban, hogy szinte varázsütésre így december utolsó komolyan vehető munkahetére alig maradt 1-2 dolog. Már múlt héten volt valami a levegőben, amikor egy pillanatig egyik délután azt éreztem kb. fél év után, hogy "kész vagyok", és hogy aznapra már nincs más fontos dolgom. Az egyetemen is felszabadultam, és tényleg 2010 maradék töredékében már csak azt fogom csinálni, amihez kedvem van.

Baromi jó érzés, hogy sok fontos feladatnak egyszerre van vége, ráadásul kivétel nélkül eredményesen. Idén konkrétan nem tudtam hibázni. És ez nemcsak szófordulat, tényleg nem tudok olyan dolgot mondani a kettőnél több szereplős megmérettetéseim közül, ami ne sikerült volna kifejezetten jól.

A kétszereplősökön kell még dolgozni, és azokon is, amiben csak én szerepelek. Néha tök jól alakulnak a dolgok, remélem, más is szokta ilyen jól érezni magát.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pozi.blog.hu/api/trackback/id/tr532525602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása