Van egy kis-nagy nyitott szórakozóhely a lakóhelyemhez képest érdemlegesen közel. Amikor megnyitott a zártkörű része, húszas éveim elején voltam, és már akkor ott léptek fel a barátaim a zenekarukkal, nem is tudom, hogy jutottunk be. Azóta a fél baráti körömnek van belépőkártyája, sokan nem is használják, teljesen érthetetlen, hogy nekem miért nem volt. Szerencsére ettől még ugyanúgy jártam oda, mintha lett volna. Na, most van is, mehetek egyedül, ha olyanom van.
Ez nem a belsősködés miatt fontos, hanem mert egyetem óta (értsd: amikor a korosztályom végezte, nem amikor én:)) nincs egy hely, amit törzshelynek lehetne nevezni, akkor a Lónyay utcába jártunk a barátokkal, egyáltalán nem jó helyre, de legalább állandóan. Az is tök jó, hogy sok helyen voltam, de szeretem, ha nem kell étlapot nézni, mert fejből tudom, és nem kell megkérdezni, hol van a vécé, és ez a hely erre alkalmas, mert közel van, és lassan 10 éve szeretem. Ez tök jó. Az, hogy majdnem minden nap ugyanazon a 4-5 helyen eszem itt a sarkon, nem adja meg a hiányzó törzshely-élményt. Ez meg akkor is, ha 10-nél többször nem megyek oda a szezonban.
Az ilyeneknek örül az ember, ha kötődhet valamihez, és nem azért, mert kocsmatöltelékekkel van tele, akikkel vitatkozhat feleslegesen politikáról, hanem mert a hely henyélés pozitív. Kösz a kártyát!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.