Megszerettem Pacskert. Tavaly 2 év után esett le a lábamról az a műanyag tangapapucs, amitől számos papucscsere után nem voltam hajlandó megválni. De megtaláltam méltó utódját.
Ma leadtam egy melót, amit 1 éve megcsináltam, de még 3-4 hónap alatt ráhúztam egy kevest, és valamilyen fordított dominó-elv alapján sok mindent helyrerak nálam, amit az elmúlt 2-3 évben kúrtam el :) És ide kapcsolódik, hogy 3 ügyfélnél jártam 1 héten belül papucsban:
- Magyarország legnagyobb és egyetlen hivatalos vállalatcsoportjánál
- A 3 legnagyobb internetszolgáltató egyikének volt tulajdonos-alapítójánál
- Egy nemzetközi gyógyszerkutató-cégnél első találkozás céljából
Ezek szerint ügynökség lettünk. Emlékszem, amikor 10 éve a havi fizumért vettem egy öltönyt, csak hogy jobb legyen nekem, mint a köcsögöknek az irodában, és néha NE vegyem fel, hozzátéve, hogy hohó, nektek kötelező hordani, én pedig felveszem, ha olyanom van. Ezt 2008 januárjában Amszterdamban két füves cigi mellett tárgyaló üzletember 3 nyakkendőt meglazító yuppiera vetett megvető pillantása után végleg kinőttem. Most meg már úgy vagyok vele, hogy nehogy már a gönccel adjam el, ami a fejemben van. Az első találkozásból tenderleadás és legjobb 3-ba jutás lett, szóval a Papucs kvalifikálta magát további ügyféltalálkozókra, készüljetek fel :)
Bemondták a híradóban, hogy este 11-kor végre 30 fok alá ment a hőmérséklet. Pozitív, hogy legalább kívül azt csinálok, amit akarok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.