A hónap elején már találkoztam olyan gyerekkori ismerősökkel, akiknek én voltam a virtuális kisöcsi, és nem 1, hanem 0 éves korom óta ismernek.
Ma összefutottam a félidősökkel. Azaz pontosabban egy 22 és egy 16 éves barátsággal, akikkel a gimi alatt és végén együtt zenéltünk. Egyikünkből sem lett "csak zenész", de valahol mindig megtaláljuk a műfajt. Nem részletezem, a jazzt együtt találtuk ki magunknak, és ahogy a zene vitt minket a vállunkon, buliztunk, nyaraltunk, beszélgettünk, és felnőttünk. Kábé 6 aktívabb év van ebben a barátságban, de mindig jó leülni dumálni róla egy kicsit. Egy évben egyszer megtesszük. Ebben az évben már kétszer találkoztunk így hárman. Tegnap pedig teljesen véletlenül összefutottunk egy negyedik haverral is, akit szerintem pont 10 éve nem láttam.
Olyan volt ez a barátság, mint amikor különböző irányból emberek mennek egy téren egy pontba, azon a ponton találkoznak, talán kicsit meg is lökik egymást, vagy az egyik az újságjával hozzáér a másik táskájához, aztán tartva az irányukat éppen annyira másfelé mennek, mint amennyire másfelől jöttek. De pontosan tudják, hol volt az a pont, és kik voltak ott. Valahogy engem sokkal jobban megérint a múlt, ha egyedül gondolok rá, mint amikor találkozom vele, talán ezért élvezem ezeket a beszélgetéseket. Meg a kaja is kurva jó volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.