Ma lett világos számomra, hogy van egy ilyen "mozgalom". Rengeteg időt spórolnánk meg egymásnak - és ez rám, lassan hivatásos szófosóra külön igaz -, ha 3 mondatban intéznénk el fontos válaszokat is, ahogy ez a blogbejegyzés kiválóan megfogalmazza.

Egy nap kapok kb. 250 e-mailt, abból 60 munka, és írok átlagosan 45-öt. Nem időpocsékolás, hiszen az a munkám, hogy kommunikálok az ügyfeleimmel, és az üzlettársaimmal és az alkalmazottaimmal, hozzátartozik a feladatok kezeléséhez. Így is van kb. 11.000 olvasatlan levél, 2010-ből, amiből legalább 3.000 értelmes, de nem ütötte meg azt a szintet, amit az a 11.247, amire idén válaszoltam. De néha leírok én is egy regényt, néha pedig pár szóval elintézem. Utóbbit kellene gyakrabban.

EZT A TANÁCSOT MA MEGFOGADOM. ÉN. MA. (3)

Ide szívesen csatolnám a Holló Színháztól a "mindig kétszer ismétlem, amit valaki mond, aztán egyszer nem..." jelenetet, de nem találom.

Tegnap egy jó kis irodában töltött nap után még este 10-kor álltunk neki egy külső helyszínen üzembe helyezni egy digitális megjelenést. Igazából még nem volt minden 100-as, úgyhogy tizenegykor hazamentem. Fáradt voltam, és eszembe jutott, hogy az elmúlt 8 évben volt, amikor rendszeresen így alakult a munka. 2003-2005 között nem egyszer volt olyan, hogy reggel 8-tól kellett valaminek működnie mondjuk Sopronban. Lefeküdtem, felkeltem 2-kor vagy 3-kor éjjel, 1-2 óra alatt még dolgoztam rajta, 4:30-kor elindultam, 7-kor összeraktam a helyszínen a displayt (ilyen egyedi kiállítási számítógépjátékokra, animációkra kell gondolni). Aztán még 4 órát modoroskodtam az ügyféllel, és 12-kor lefeküdtem a szállodai szobában.

MA MÁR NEM KELL ILYESMIT CSINÁLNOM.

Pedig nincs igazán, aki megcsinálja helyettem, csak valahogy minden a helyére került. És másfél éve, mióta saját irodában dolgozunk, arról is leszoktam, hogy otthon éjszakába nyúlóan dolgozzak, vagy hétvégén a céggel foglalkozzak. Nem éri meg. Van 15 hobbim, tudok rá időt szakítani. Ha mégsem, akkor inkább csak pihenek. Olyan, mintha ugyanannyi időbe több férne bele, mint régebben. Ezt tegnapig észre se vettem.

Ma reggel úgy keltem, hogy csinálok a "kanape.blog.hu"-t, ami a meglévő 15 blog azon feléhez tartozna, amit senki nem olvas. Rendszeresen alszom el ugyanis a kanapén, és leírhatnám, hogy pénteken 4:11-kor, hétfőn 3:05-kor vonszoltam fel magam az ágyamba, milyen filmen aludtam el, hol hagytam a ruháimat, volt-e erőm átöltözni vagy alsónadrágban ájultam el, vagy akár az ágyig el se jutottam. Mindezt ittasan, vagy csak munkafáradtan, milyen alkotást hagytam félbe az éjjel, és reggel emlékeztem-e rá, mivel akartam folytatni, mi volt a reggeli első teendőm (ma például ez a poszt).

A kanapén alvás valahol családi szimbólum, hovatovább generációs szakadékon átívelő viadukt, ami a jövőbe is vezet. (Azért ez a félmondat tud valamit, nem, Illyés Gyula?;) Apám szerintem 10-15 éve nem tud olyan filmet végignézni, aminek 10 után van vége, "elbóbiskol", ahogy mondani szokták, le-leesik a feje előre vagy éppen hátra, de legalább 40 percig küzd, hogy úgy csináljon, mint aki ébren van, aztán elmegy aludni. Ha közben felébred, gyorsan megkérdezi a képernyőn látható karakterről, hogy "ez ki?", és akkor tájékoztatom, hogy a főszereplő, aki az elmúlt 1 óra 10 percből 58 percet volt látható.

Ugyanezzel küzdöttem a 2000-es évek elején, amikor két átszállással 45 percig jöttem haza a munkából (és mások mennyivel messzebbről járnak még). Ha le tudtam ülni a villamoson, akkor biztosan elaludtam. Ez olyan "apás" jelenség, ezért tetszik :) 7 éve kocsival járok, ha abban elalszom, akkor baj van.

Szabi barátom ugyanez, meg nem is tudom, kivel beszéltem 2 napja, dettó kanapéból ágyba átmászós fajta. Mert szeretünk aludni, de vannak dolgok, amiket jobban szeretünk. És addig nem indulok el lefeküdni, amíg valami hasznosat nem tettem, mindegy, hogy az munka-család-hobbi, másnak jó vagy nekem jó.

Meg aztán vannak, akik azért alszanak a kanapén, mert a hozzájuk kapcsolódó fehérszemély kiparancsolja őket az ágyból, miután túl jól érezték magukat valahol (nélküle). Ilyenben még nem volt részem, egyszer laktam együtt a barátnőmmel hosszabb ideig, de nem volt kanapénk. (TRÜKK!) Persze nem hülye nőm volt, megoldotta: ő aludt máshol. Nos a "kanape.blog.hu" tök foglalt, úgyhogy valahol örülök, hogy nem köteleztem el magamat még egy témának, és ennyi szót bőven elég ejteni a kanapé témáról.

Ma egy dunaújvárosi kávézó-étteremben kértem még egy kólát, és megkérdezték, hogy "kettő, vagy három deci?". Ezt szerintem 15 éve nem kérdezik meg jóformán sehol, a Meki óta van 3, meg 5 deci. Horvátországban idén, ahol az elmúlt 20 évben kismilliószor voltam, Rovinj környékén 2 mondat alapján mindenhol tudták, hogy magyarok vagyunk (gratulálok a korábbi nyaralóknak), és volt, aki komplett menüt tudott felmondani, de ő is azt kérdezte, hogy "harom vagy öd deci?".

Azért találom ezt pozitívnek, mert vannak olyan veréblelkületűek, akik továbbra is 1-2 decit szeretnének inni egy ebédhez. Miért ne tehetnék meg? Ez olyan kisvendéglős, kedves dolog volt. Pár éve hónapokig ettem itt szintem mindennap, de ez nem tűnt fel. Egyébként a városban összesen 2 helyen tudnak ugyanolyan jó színvonalon vendégül látni, mint főzni, és ez pont nem az egyik közülük.

Mindig foglalkoztatott a webszemét, hogy mi lesz azzal a tartalommal, amihez már nem nyúl senki. Nem 5 perce internetezem, ma átnéztem néhány DNS bejegyzést, és töröltem 50 domaint. 50-et basszus... kicsit rendet raktam magam után. De úgy néz ki, az elmúlt 10 évet internetezéssel tölthettem, mert van 70 másik, ami még kell :)

Az első weboldalamat egyébként 1996-ban csináltam a Geocities.com-on, ami idén februárban szűnt meg végleg. Nem a honlap... a szolgáltató :-D Fejben nagy temetést rendeztem neki.

És nem most csináltam ilyet először, voltak már honlapjaim, amiket lecseréltem 4-5 alkalommal is újra, vagy megszűntettem, törlöm, máshová irányítom, vagy lemondom a domaint. Online sem szemetelek.

Ma - természetesen félig idegen csaj adatlapjának nézegetése, és "basszus a képeit nem tudom megnézni" közben - rátaláltam a Paksi Atomerőmű Facebook oldalára: http://www.facebook.com/atomeromu

Természetesen lájkoltam. Örülök, hogy elérte a web2 ezt a természetesen konzervativitásra ítélt intézményt, nemcsak azért, mert amúgy ügyfelem, hanem mert amúgy is atomenergia támogató vagyok. Természetesen csak a szél- és a vízenergia után.

Az oldalt feltüntetett nyitva tartás ne zavarjon meg senkit: természetesen nem az erőmű zár be délután 1-3 között, hanem a Tájékoztató és Látogató Központ, ahová bárki elmehet, ha szeretne többet megtudni arról, honnan származik az ország által felhasznált energia nagyjából 40%-a.

Tökoké!

Kaptam egy nagyon jó felkérést: a 2010. szeptember 11-i Normafa Open Air underground elektronikus zenei rendezvényen a 9 helyszín közül az egyiket a blog.hu DJ-i áraszthatják el. Gondoltak rám a srácok, úgyhogy én leszek az egyik. Úgy kerültem fel a line-upra mint "nosferato (B-oldal)". Végülis ne csapjuk be egymást, az tényleg én vagyok. Részletek a B-oldalon :-D

Azért megfordult a fejemben, hogy ezt a zenei bloggerkedés mellett annak köszönhetem, hogy általában blogszerzőkkel és a blog.hu üzemeltetéssel is jó kapcsolatot ápolok. És nem annak, hogy 2-3 évig hetente toltam valami krimóban, amíg valaki ki nem vakart a dzsungából. Annak ismeretében, hogy az elmúlt években a zenélésbe való visszamászásom valójában a zeneírást jelenti, és csak pár hónapja kezdtem újra kevergetni, átfut a fejemen, hogy igazságos-e ebbe belekeveredni, és 10 évvel ezelőtti önmagam most nagyon utálna ezért. De az is átfut a fejemen, hogy 1999-ben kezdtem, és a hosszabb szünet ellenére azért próbálkoztam már annyi vonalon az elektronikus zenével, hogy megérdemeljek egy ilyen kis free-runt. Visszafogott deep és minimal house őrület.

Az igazán pozitív az egészben, hogy úgy érzem, én leszolgáltam a vendéglátós kötelező köröket, volt 1-2 szórakozóhely, néhány jó céges buli pénzért, lehetett számot kérni, vittem amit csak tudtam, ennek jópár éve. Nem lettem olyan ember, aki a zenélésből él, sajnos és szerencsére. Így viszont hogy hobbi maradt, csak azt szeretném megmutatni, hogy én milyen zenéket válogatok. És ez egy ilyen buli, és olyan közönség tartozik hozzá, akinek erre van igénye. Tökoké! :-D

(Update: az esemény zárt helyen lesz megtartva. De számítok rá, hogy bloggerz on decks néven odatolhatjuk még az arcunkat hasonló szervezési elveken működő rendezvényekre.)

Ma megértettem valamit: aki szépen mesél, annak kötelező mesélnie. Ennek a kötelességnek tesz eleget Szántó Erika és Schulze Éva 1985-ös filmje arról a 4 évről, amit 1945-49 között a Budakeszi úti Gaudiopolisban együtt töltött több száz olyan gyerek, akiknek már nem voltak szüleik. A gyerekköztársaság polgárai. A XX. században ugyanaz a szeretet és varázslatos hangulat lengi át a történetet, mint az 1500-as évekről szóló Legyetek jók, ha tudtokban (1983). És egyik sem kitalált történet.

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész történetét az MTV videótárban meg lehet nézni, ezerszer jobban megéri rá költeni 1 órát az életből, mint bármire, ami ma eszembe juthatott volna, úgyhogy reggel 9-kor megnéztem a filmet. Szép dolog, hogy voltak, vannak és lesznek ilyen emberek, és az is rendjén van, hogy őket soha nem felejtik el. Azt szokták hazudni tudatlanul, hogy a nagy emberekről nem lehet elég ünnepélyesen megemlékezni, holott éppen úgy, ahogy ajándékot is annak tudsz igazán adni, akit szeretsz. Annak, aki igazán nagy ember, nem nehéz méltó emléket állítani, mert hagyta megismerni magát.

Wikipedia:

• Gaudiopolis
• Sztehlo Gábor

Ismét nem elemzem, mert nem pozitív a hozzáállásom a katolikus egyházhoz (Katolikus Egyházhoz), különböző elavultság, szőnyeg alá söprés és főleg 6-800 éve történt dolgok bagatelizálása okán, ugyanakkor nagyon tisztelem azokat, akiknek ez fontos, és ha ezen az egyházon keresztül fontos, akkor nem az én dolgom. Valószínűleg azok, akiket pozitív érzelmek fűznek ehhez a szervezethez, találkoztak olyan meghatározó és hibátlan pappal a vallással való ismerkedésük során, aki tudott olyat mondani, ami érthető (!) és maradandó volt számukra.

Itt van ez az atya Lentiből, ő valami másban gondolkodik, de biztos vagyok benne, hogy ezzel együtt, és azzal, amit még a személyiségéhez képzelek, a fiatalok figyelnek rá. Remélem, amikor a vallásuk számára fontos dolgokról beszél, akkor majd a fontosságot megtisztelendő, érthető (!) és maradandó lesz.

Óriási, részemről ilyen meghökkendő és emberi dolgokat vár a papságtól a szakvezetés, hogy azt érezzem, nem kívülállók, hanem emberek próbálnak mások szívébe hatolni. Full riszpekt, way to go, brother!

Az a néhány ember, aki olvassa a Pozitivitást, tudja, hogy 5-6 bejegyzést szoktam megírni egyszerre. Most jövök rá, hogy befejeztem a júliust is. Végig tudom nézni, és minden hónapban történt elég jó dolog. Ilyenkor megnézem, hogy vajon írom-e már fél éve, és akkor kiderül, hogy 10 teljes hónapon túl vagyok.

Megfordult a fejemben, hogy valójában 1 évet kellene csak megírni, és kész. Az első blogom lenne, aminek tudom, mikor van a vége, és be is fejezem. Vagy a következő évben mindig csak olyan napra írni, ha még egyáltalán fog érdekelni, amelyik napon az előző évben nem írtam, így egyszer a lyukak kipótolása után összejöhet 365 napra való pozitivitás, és bármikor fellapozhatom, és megnézhetem, hogy X éve, ezen a napon mitől éreztem jobban magamat. És minden ami benne van, igaz. Mert kitalálhatnék 365 buziságot, hogy na nesztek, ma láttam egy virágot, ma meg hippivé váltam, ma meg rámszállt egy pillangó és Bodrogi Gyula hangján kezdtem tőle énekelni a Süsüt, de ha tényleg benne van 365 nap és 365 élmény, az olyan jó lehet. De csak akkor csinálnám, ha másnak is jó. Nekem talán elég lesz 60-80 bejegyzés és 1 naptári év.

A hónap elején már találkoztam olyan gyerekkori ismerősökkel, akiknek én voltam a virtuális kisöcsi, és nem 1, hanem 0 éves korom óta ismernek.

Ma összefutottam a félidősökkel. Azaz pontosabban egy 22 és egy 16 éves barátsággal, akikkel a gimi alatt és végén együtt zenéltünk. Egyikünkből sem lett "csak zenész", de valahol mindig megtaláljuk a műfajt. Nem részletezem, a jazzt együtt találtuk ki magunknak, és ahogy a zene vitt minket a vállunkon, buliztunk, nyaraltunk, beszélgettünk, és felnőttünk. Kábé 6 aktívabb év van ebben a barátságban, de mindig jó leülni dumálni róla egy kicsit. Egy évben egyszer megtesszük. Ebben az évben már kétszer találkoztunk így hárman. Tegnap pedig teljesen véletlenül összefutottunk egy negyedik haverral is, akit szerintem pont 10 éve nem láttam.

Olyan volt ez a barátság, mint amikor különböző irányból emberek mennek egy téren egy pontba, azon a ponton találkoznak, talán kicsit meg is lökik egymást, vagy az egyik az újságjával hozzáér a másik táskájához, aztán tartva az irányukat éppen annyira másfelé mennek, mint amennyire másfelől jöttek. De pontosan tudják, hol volt az a pont, és kik voltak ott. Valahogy engem sokkal jobban megérint a múlt, ha egyedül gondolok rá, mint amikor találkozom vele, talán ezért élvezem ezeket a beszélgetéseket. Meg a kaja is kurva jó volt.

Két hete nem alszom a körúton. Olyanokat csináltam, hogy délután 6-kor lefeküdtem, éjfélig aludtam, aztán 4-ig nem, és 4-től 6-7-ig megint igen. Ezt a nyarat vártuk, igaz? Szerencsére bizonyos szakaszait jó helyen töltöttem a kánikulának.

Pénteken viszont bukórepülésbe fordult a hőmérséklet, ami egybeesett azzal, hogy lehúztam a telekre. Mindig elalszom a nyakam, mindig felébredek kétszer, de úgy kialszom magamat a jó levegőn, nyitott ablaknál TÖK KUSSBAN, amivel 1 hónapot pótlok be.

Hidegben aludni jó. Még ha másnap az ebéd(!)vendégek 9:30-kor érkeznek is :)) Ebben két jó dolog van: (1) őket is rég láttam, (2) hát... tuti nem késnek sehonnan! Minden úgy jó, ahogy van. Szólok, ha nem úgy lesz jó.

Ma temetésen voltam. Jó, hogy elmentem rá, egy kicsit átmostam a realitásképemet arról, hogy az emberek meddig élnek. Minden más nem jó, de valahogy egy élet korai de méltóbb lezárása volt, mint bármi, amit később el tudtam volna neki képzelni. Egy kis "de hülye vagy" és valamivel több hála volt bennem. Vannak olyan emberek, akiknek nyugodtan 20 másodpercen belül a fasza ki lehet rám, az életstílusomra, a viselkedésemre, az időbeosztásomra, a preferenciáimra, és az okoskodásomra. Ő is ilyen volt, és közel 20 év alatt egy rossz szava nem volt rám, pedig bármi másra gondolkodás nélkül morgott.

Vannak olyanok, akik köré az évekkel egyre nagyobb tisztelet, egyre több ember, egyre több tudás épül, nem csak megszólalni tanulnak meg a megfelelő időben, de a hallgatásról sem csak azt tudják, mikor kell, hanem azt is, hogy hogyan. És vannak olyanok, akiknek az évek nem hoznak ilyen előrelépést. Ők csak "ők", és kész, nem változnak meg ötévente, vagy tízévente.

EGY ÉLETÜK VAN, ÉS AZ ELÉG NEKIK.

Nem épül melléjük ez a sok dolog, nem tudom igazából mi történik velük. De ha egy kis ember eléri, hogy egy nagy ember szeresse, akkor sokkal jobban látni, minden akadály nélkül, hogy az az ember jó. Volt.

Ma nagyon szép arányokat öltött a faszszopó felesleges kiöltözés és képmutatás és az igazi nekem való létforma. Papucsban, rövidnadrágban és ingben elindultam otthonról, 10 perc múlva az ügyfélnél voltam. A kocsiban felvettem az öltönynadrágot, a cipőt, kiszálltam, zakó, mosolyogva, 0 izzadással besétáltam, hogy letoljam a prezentációt a nekik készített kreatívokból. Valami meetingben voltak, és az egyébként roppant szimpatikus, ám magyarul csak 70%-osan beszélő kontakt ott döbbentett rá, hogy egyáltalán nem vártak prezentálni, csak rosszul fejezte ki magát, elég, ha mailben átküldöm.

Kiváló.

7 percen belül újra papucsban voltam és a kocsiban vigyorogva mentem az iroda felé. Végül 10 nap múlva kinyögték, hogy egy másik cég nyerte a munkát, de még így is jól mulatok az egészen. Soha nem felejtem el, ahogy Amszterdamban laza öltözékben egy kávé, egy laptop és egy füves cigi mellett az 50-esek hogy néztek a 20-asokra. Ezt már a papuccsal kapcsolatban leírtam. Ez a ruhadarab részemről kvalifikálta magát szeptember 30-ig, mindenki más meg abban jár nyáron, amiben akar. Nem akarok napi 12 órában öltönyben bohóckodni, mert nem őszinte dolog, és semmivel nem több a szaktudásom a ruhától. Persze nem vagyok hajlandó szandál+övtáskában sem járni, de valahol az öltönyösködés és a mackónadrágos hokedlin ülés között érzem jól magam pontosan félúton, és mindent megteszek, hogy miközben az életem az előbbi felé halad, az öltözködésem minél lassabban jusson el oda. Így legalább jól érzem magamat egy hónapban 3-4x, amikor felveszem. A papucs idén is szeptember 30-ig maradni fog.

Véletlenül... a lényeg, hogy lementem 1 napra a Hegyalja Fesztiválra, kicsit körülnézni, meg munka miatt. Egyre több a fesztiválkilométer bennem. A kollégám is csak 2 napra ment, nem talált helyben szállást. Eredmény: Olaszliszka, tizenegynéhány kilométer. A fesztivál kompakt, mint a VOLT, kicsit talán kevésbé zöld, a pénteki napon - engem ugye a Motörhead nem igazán érdekel - jobbnál jobb világzenei, népzenei vagy hip-hop / reggae fellépők voltak. Eleve a Hegyalja talán fellépők száma szempontjából a legsűrűbb fesztivál. A szállás egy bodrogparti csendes kis vendégház volt, nem volt rajtunk kívül senki. 50 méterre gyerekek ugráltak a tóba, maguk közt a geci és a bazmeg kifejezések indokoltnál valamivel sűrűbb használatával, a kompra vagy a csónakra másztak ki, aztán ugrás újra. Jól aludtam. A helységet megközelítve kilométereken keresztül olyan környéken autózik az ember, ahol a szája tátva marad, nekem még a Balaton-felvidék ilyen, máshol csak szimplán "szép". Olaszliszka pedig ugyanolyan község, mint bármelyik másik, ugyanolyan emberekkel. Csak szebb helyen van. Ha nem a sebével feléd fordul, nem is tudod, hogy rajta van.

Szerettem volna megvédeni a kommentelőktől a Balaton Sound becsületét, ez indexen/B-oldalon nagyjából sikerült is ("Miért jó MINDEN fesztivál?"). Jól esett, hogy volt, aki szó szerint ugyanezt gondolta - pedig jó sok szó - és esetleg felmerült másokban, hogy rúgunk egy nagy lyukat a zenei irányzatokat elválasztó falon, és legalább annyira átdugjuk a búránkat, hogy annyit meg tudjunk kérdezni: "jaaa, hogy ti is fiatalok vagytok? akkor nem szóltam". Mindenki tök ugyanazt hozza a fesztiválokon, csak szerinte ahol ő van, ott jobb a zene. Lehet, hogy igazuk van, mert eddig mindenhol voltam, és mindenhol jó volt a zene!

Nagyon jó a fesztiválszériám. Magam részéről a tavalyinál is masszívabb turnéban vagyok, VOLT, Sound, Hegyalja 3 egymást követő héten, és nem beszélek róla, mi volt előtte, meg mi jön utána. What happens in Vegas, stays in Vegas.

Megszerettem Pacskert. Tavaly 2 év után esett le a lábamról az a műanyag tangapapucs, amitől számos papucscsere után nem voltam hajlandó megválni. De megtaláltam méltó utódját.

Ma leadtam egy melót, amit 1 éve megcsináltam, de még 3-4 hónap alatt ráhúztam egy kevest, és valamilyen fordított dominó-elv alapján sok mindent helyrerak nálam, amit az elmúlt 2-3 évben kúrtam el :) És ide kapcsolódik, hogy 3 ügyfélnél jártam 1 héten belül papucsban:

• Magyarország legnagyobb és egyetlen hivatalos vállalatcsoportjánál
• A 3 legnagyobb internetszolgáltató egyikének volt tulajdonos-alapítójánál
• Egy nemzetközi gyógyszerkutató-cégnél első találkozás céljából

Ezek szerint ügynökség lettünk. Emlékszem, amikor 10 éve a havi fizumért vettem egy öltönyt, csak hogy jobb legyen nekem, mint a köcsögöknek az irodában, és néha NE vegyem fel, hozzátéve, hogy hohó, nektek kötelező hordani, én pedig felveszem, ha olyanom van. Ezt 2008 januárjában Amszterdamban két füves cigi mellett tárgyaló üzletember 3 nyakkendőt meglazító yuppiera vetett megvető pillantása után végleg kinőttem. Most meg már úgy vagyok vele, hogy nehogy már a gönccel adjam el, ami a fejemben van. Az első találkozásból tenderleadás és legjobb 3-ba jutás lett, szóval a Papucs kvalifikálta magát további ügyféltalálkozókra, készüljetek fel :)

Bemondták a híradóban, hogy este 11-kor végre 30 fok alá ment a hőmérséklet. Pozitív, hogy legalább kívül azt csinálok, amit akarok.

Na ez hiányzott. A melegre való tekintettel gondoltam elmegyek bankba, aztán kiülök a Szeparéba. Mi bajom lehet. 6-ig csak ZP. OK. Kérek egy fél literes fröccsöt. Tölt kettőt a lány. Mondom, mi a helyzet veled, hogy vagy mostanában, te is iszol? Italakció, 2-t fizet, 1-et kap. De hát nem kérem :)))

- És meddig tart az italakció?
- Augusztus végéig.

Kis puhatolózás után sikerült kiderítenem, hogy tehát 17:00 óráig. Bevertem 1 liter irsai vice-házmestert, közben megírtam 2 fontos posztot a B-oldalra, aztán 6-kor átvonultunk egy ismerős bloggerinával a Szepibe, és tettem rá még 2 fröccsöt, meg egy csirkés quesadillast, és asszem ennek egy részét boggerina-kollegina fizette. Ennél felszabadulhattan már nem is viselkedhettem volna, de ha hétfőn be tudok rúgni, akkor vasárnap is maradhattam volna a fesztiválon.

De ha bárkinek ilyen jól telt a hétfő délutánja, akkor jó napja volt. Úgy aránylott a délután a délelőtthöz, mint a hosszú felsőtestű német úszónők karjai a lábaikhoz. Kicsit meghúztam, na.

Csütörtök, egyedül vagyok kamaszkorunk helyszínéül is szolgáló nyaralóban Világoson. Illetve Sóstón. Illetve Siófokon. Ezt soha nem sikerült eldönteni, mert a vasútmegálló, a közigazgatás, és az autópálya-lehajtó nem tudtak megegyezni. Ez a hétvége még érdekes dolgokba fordul át, fürdés, ismerkedés, ökörködés, ne felejtsük el, hogy 5-kor már a Balaton Soundon próbáltam kulturált közönség lenni, 1 órán át ment is. Aztán jönnek a többiek, a nyaralóban tolok valami DJ szettet a délutánhoz és a fröccsökhöz, aztán... aztán lesz valami.

Kis idő, kis büdzsé, nagy pihenés. Mocskos jót aludtam, nem süt be a nap, és 10 fokkal hűvösebb volt, mint Pesten.

Ma olyanokkal találkoztam, akikkel egy helyre születtem. Néhányan ennek megfelelően 34-35 éve ismerik egymást. Én őket 31 éve. Engem a nálam fiatalabbak 29 éve, vagy 26, vagy ki hány éves. Szép nagy társaság 10-15 éves szórással, de ahogy az iWiwen vannak közös ismerősök, meg legrövidebb út, itt is mindenki maximum 1 lépésből ismer olyat, aki homokozott már a másikkal pelenkában.

Érdekes, hogy a személyiség mennyire megmarad. Nagy találkozások voltak ezek, sokan vannak a periférián, én szerencsésnek gondolom magam, mert a kb. 15 ember közül mindenkit láttam az elmúlt 5 évben is, ha nem is együtt. Teljesen mindegy, kiből mi lett. Meg se beszéltük, és nem is érdemes. Egy érettségi találkozón ezt még el lehet sütni, bár onnan is éppen elég szerteágazó lehet egy életút. Egy diplomatalálkozón már talán békésebb, de egyszerűen nincs az a "bölcső", ahonnan ugyanoda jutnának az emberek. De hogy ugyanaz a jó duma, ugyanaz a röhögés, ugyanaz a baromkodás, bambaság, gyorsaság, és egyéb szeretnivaló tulajdonság jellemezzen valakit 10 meg 20 év múlva.

Én tudom, hogy rengeteget változtam, és ötévente teljesen új ember vagyok. Még úgy is, hogy minden nap tükörbe nézek, érzem a változást. Mégis itt azt mondtuk egymásnak, hogy "nem változtatok semmit", és úgy is gondoltuk. Teljesen mást látunk egymásból, mint az ismeretlenek. Teljesen.

Néha szeretem, néha nem. Többször igen. De most nagyon jó. Dunaújvárosban voltam próbálni, hazafelé megálltam lemosni a 913 darab rovartetemet a százhalombattai MOL kútnál, ott éreztem az aszfalton felszáradó esőt. A 80-as évek legtökéletesebb zenéit hallgattam hazáig, aztán itthon lekapcsoltam minden villanyt, nagyra nyitottam a körútra néző ablakot, és a közvilágítás fényében megtekintem elektronikus levelezésemet :) Amíg egy ordenáré hangos motoros nem jön, addig a város zaja nekem zene.

Kicsit előbb hazajöttem, mert sok-sok oldalt kell írnom. Van a postán légkondi, ezt ma fedeztem fel, esküszöm, 2-3 hónapja jobb a kiszolgálás is. Pohár víz, gép be, tévé be, és pont az elején a "helóőrmester"-nél kapcsoltam be a tévét. Valószínűleg masszív tömegeket irritál, hogy minden vasárnap lemegy az RTL-en legalább egy Bud Spencer és/vagy Terence Hill film, én viszont örülök neki, hiába van meg mind DVD-n.

Horváth 23. törvénye: "Ha ritkán is tévézel, azokat a filmeket, amik amúgy megvannak DVD-n, mindenképpen megnézed a tévében. Sõt, mindent megteszel, hogy idõben hazaérj a kezdésre, még akkor is, ha felvevős tévéd van."
 

Azt nem tudom, mi van Rusznák Imrééknél a IX-ben, ők ugyanis véleményem szerint egy másik világban élnek. Ma reggel sikerült a saját hülyeségem miatt 8:19-kor leérnem a kocsihoz, SMS-parkolást nem kértem 8-kor, mert elég rossz élmény, hogy 15-20ezerrel több 4 hónapja a telefonszámlám, mióta használom az SMS-parkolást. Eddig tehát 60-ban van, hogy időnként megengedem magamnak, hogy 8 és 20 óra között otthon merészelek lenni, én lusta geci, hogy rohadjak meg. Persze az eredmény mikuláscsomag: HATEZER. Bazmeg. Ugye régen 1300 körül volt, akkor kb. 2 év alatt rájöttek egy szellemi fogyatékos segítségével, hogy az olcsóbb, mint egész nap parkolni, és sokan erre játszottak. Akkor felhúzták a bírságot az 1 óra parkolás valahányszorosára, és drágult a parkolás is, 4300 körül volt a bünti, ha 5 napon belül befizetted. Nem kevés, de valahol még a lélektani határon belül. Most talán 15 napon belül 6000, azon túl 16000! Eszméletlen éhesek, remélem, valami könnyítést mellédobtak, pl. növelték az 1-5-15 perces türelmi időt, vagy mást, mert ez így IGAZSÁGTALAN, és akkor nagyon kulturáltan fogalmaztam meg, amit munkába menet az autóban kántáltam. Amúgy boldog köztisztviselők napját nekik is, ami ma van. Igazán nem érdemlik meg, de herézzenek csak otthon nyugodtan, megdolgoztak érte, hiszen boldoggá tesznek, éreztetik velem, hogy de jó dolgom van, hogy van 6000 forintom 5 perc túlparkolásra.

Ezzel szemben a II. kerületnek már év elején volt esze. A második autóra nem kérte el egész évre a 65.000 Ft-ot, mert tudták, hogy alkotmánymódosítás lesz. Az első félévre 32.500 volt, július 1-től pedig a második és a HARMADIK (hoppá) kocsira is ingyen van az itt lakóknak a parkolás, ha van matricájuk. Na ez a kulturált, nem lehúzós, nem faszszopó, nem geci hozzáállás. A megfelelő empátiával rendelkező, gondolkodó emberek. Ők remélem, a pénteket is megkapták a köztisztviselők ünnepén, és pihennek egy jót, én őket és a kormányhivatalokban dolgozó barátaimat ünneplem, akik nem azért mentek oda, mert jobb hely nem volt, hanem hivatástudatból.

Ma két olyan nem várt viselkedéssel találkoztam, amit pozitívnak találok. Egy kéregető és egy kurva. A 6-os villamoson egy egyáltalán nem alkoholista nő (nem vicc), kicsit sérült kéz, egyesével odament mindenkihez, jó napot, üdvözlöm, ne haragudjon, zavarhatom-e, stb. Aki nem haragudott, csak annak mondta el, hogy egyedül neveli a gyerekét, kirúgták, stb. Mire hozzám ért, mondania sem kellett semmit, értékeltem a jómodort. Vannak vicces csövesek, akik kitalálnak valami egyedit, és szórakoztatnak, mert ők legalább úgy érzik, tenniük kell valamit azért, hogy egy pillanatra a társadalom részének tekintsd (mert egyébként nem az). Ő nem csöves volt, csak egy tönk szélére jutott szerencsétlen kéregető, a legudvariasabb, akit valaha láttam.

Ezután mintegy 6 órával hulla fáradtan megálltam az Oktogonnál, hogy beugrok az Arribába valami kajáért. Szembe egyedül sétáló lány, helyes. Nyilván néztem messziről, majd - ez ugye alap - mikor mellettem sétál el, már távolba révedés, "nem érdekelsz" nézés, mert megmondom őszintén, mára már kimosolyogtam és kipáváskodtam magamat délelőtt. Nos ebben az esetben ő volt a gizdább, mert elnyomott egy halk "helllóóó"-t. Visszanézek, ő: "szeretnél tőlem valamit?" Ezt olyan finom hangsúllyal, testbeszéddel és mindennel adta elő, hogy a felismerés adta örömömben annyit mondtam, hogy "de jóóóóó! amúgy nem, de köszönöm". Nem tudta szegény, hogy egy éhes és fáradt ember és egy mexikói étterem között áll, bár a Bikini számban az éhes és fáradt ember meztelen vállat érint vállhoz, hát én inkább két tacoban gondolkodtam. Fogalmam sem volt, hogy a körúton ez az intézmény működik, és mint erkölcstelen, városi életet kedvelő, amszterdami anyatejen nevelkedett ember, üdvözlöm a dolgot. Komolyan helyes volt, és olyan jómodorral, tapintatosan és jó érzékkel szólított le, hogy legközelebb azért fogok fizetni, hogy leüljön és meséljen az életéről.

Jómodorú kéregető, és kedves és udvarias magyar ribanc, talán karácsony van. Most persze úgy vagyok, mint amikor az önkiszolgálóban ahogy kimondod, hogy milánói, már tudod, hogy valójában rántott sajt, de már nem korrigálsz. De könyörgöm, csillagos ötös volt a taco, nem kell desszert.

Ma felhívott egy barátom, hogy találtak kb. 100 jazz CD-t és bakelitet otthon, úgyis én szeretem, nekemadnák... :) Tényleg nálam van a legjobb helyen, de micsoda jó gondolat ez? És egy héttel azután, hogy vettem lemezjátszókat? Karma.